
Fotó: Hegyi Zsuzsanna
Körvonalazódik a 2019-es gyergyószentmiklósi városnapok programja. A szervezők a helyi értékekre szeretnék fektetni a hangsúlyt. Ezúttal háromnapos lesz a rendezvény és a programajavaslatokat pedig még október 24-ig várják.
2019. október 05., 10:552019. október 05., 10:55
December 5 és 7-e között szervezik meg idén a Szent Miklós Napokat – hangzott el a szervezők pénteki sajtótájékoztatóján. A rendezvény első napján tartják a dísztanácsülést, majd lesz Seregszemle és Szent Miklós püspök érkezése, valamint tűzijáték. Másnap az ünnepi búcsús szentmisét tartják, hetedikén pedig Zsibongóba várják a gyerekeket, ugyanakkor megszervezik a X. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált is. A városnapok idején minden este lesz nagyszínpadi koncert, elsősorban helyi zenészekkel.
– hangsúlyozta Fórika Sebestyén, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ igazgatója, a rendezvény főszervezője.
A városnapok programja még messze nem végleges, de amit már most tudni lehet, az az, hogy december 5-én gyermekkoncertet tartanak, 6-án pedig a No Sugar együttes lép színpadra. A további fellépők kiléte még nem véglegesített, erről a későbbiekben adnak hírt a szervezők.
Fotó: Hegyi Zsuzsanna
Mivel a fesztivál idén tíz éves lesz, új helyszínen, a Kossuth Lajos utcában rendezik meg. Czink Attila a fesztivál egyik társszervezője elmondta, hogy Benedek Árpád, a város gasztronómiai nagykövetének ötlete alapján több ezer adagos ételt főznek egy nagy bográcsban, a Kárpát-medence több szegletéből érkező csapatok, úgy, hogy mindenki hozzáad majd egy-egy alapanyagot: a délvidékiek erősek a zöldségtermesztésben, nyilván ők hagymát hoznak, és Békésről érkezik például a paprika.
A további rendezvényekkel kapcsolatos javaslatokat október 24-ig várják a szervezők.
– hangsúlyozta Fórika Sebestyén. A Szent Miklós Napok végleges programja a javaslatok beérkezése és azok elbírálása után kerül nyilvánosságra. Addig is várják a csapatok jelentkezését a Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra és a Forraltbor-készítő megmérettetésre, december 4-ei határidővel.
Alkoholfogyasztással összefüggő közúti balesetekhez riasztották a rendőröket az elmúlt napokban. Csíkszenttamáson egy jogosítvány nélküli, ittas sofőr frontálisan ütközött, Maroshévízen pedig egy autó hídfőnek csapódott, a balesetben egy utas megsérült.
Hétfőn ül össze a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége, hogy döntsön a kormányból való esetleges kilépésről szóló belső konzultáció menetrendjéről.
Egy autóbalesethez és két tűzesethez riasztották szombatról vasárnapra virradó éjjel a Maros megyei tűzoltókat.
Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
szóljon hozzá!