
A gázhálózatok 20–30 év múlva a hidrogén alapú fűtőanyag szállítására is alkalmasak lesznek
Fotó: Pinti Attila
Gyergyószéken Maroshévíz áll az első helyen az új gázhálózatok kiépítése terén, a várost Remete követi, a harmadik helyen pedig Gyergyóújfalu áll jelenleg. A térség többi települése még a pályázatok előkészítésénél tart annak érdekében, hogy támogatást igényeljenek a beruházásokhoz.
2021. május 16., 21:502021. május 16., 21:50
„Ebben a pillanatban nem beszélhetünk gazdasági fejlődésről úgy, hogy nincsenek kiépítve a gázelosztó hálózatok. Ez a legolcsóbb energiaforrás azoknak a cégeknek, akiknek hőenergiára van szükségük, és erre márpedig mindenkinek szüksége van” – szögezte le megkeresésünkre Bende Sándor parlamenti képviselő. Bende Gyergyószék parlamenti képviselőjeként és egyben az RMDSZ parlamenti frakciójában a szakterülettel foglalkozó szakemberként is követi azokat a lépéseket, amelyek a térség gázhálózatának kiépítésével kapcsolatosak. Bízik benne, hogy az elindult folyamatoknak köszönhetően Gyergyószék is fejlődésnek indulhat. Kérdésünkre északról dél felé haladva mutatta be, hogy melyik helység hol tart a folyamatban.
Mint ismertette, Maroshévízen már lebonyolították a tendert az elosztóhálózat kiépítésére, és megvan a versenytárgyalás nyertese is. Jelenleg az engedélyezési fázisnál tartanak, következik a kivitelezés.
Borszék pályázni készül, de a település, annak ellenére, hogy városi rangja van, kis mérete miatt nem tudná biztosítani azt a minimális rácsatlakozási számot, ami kifizetődővé tenné a hálózat kiépítését. Ezért Gyergyótölgyessel és Gyergyóhollóval tervez létrehozni egy kistérségi társulást.
El kell még érniük – mondta a képviselő –, hogy a Gyergyószentmiklós–Maroshévíz gerincvezetéket a Transgaz, vagyis az ország földgázvezeték rendszerének működtetője elvezesse kisváros határáig. Borszéknek további esélyt ad erre a fejlesztésre az, hogy
A további lépések még attól is függenek, hogy a gerincvezeték Orotva irányából éri-e el Borszéket, vagy a Cengellér-tetőn át Tölgyesre ér előbb. Amint Mik József borszéki polgármester érdeklődésünkre válaszolva közölte, addig is, amíg ez megtörténik, készülnek a kilátásban lévő pályázati kiírásra, már megrendelték a megvalósíthatósági tanulmányt.
Fotó: Veres Nándor
Gyergyóremete már tavaly benyújtotta a pályázatát Európai Beruházások és Projektek Minisztériuma kiírására, amely uniós támogatást biztosít a települések földgázhálózatainak kiépítésére. Három csíki pályázattal együtt a remeteieké is nyertes lett, az előszerződési feltételeket tejesítették, és most a finanszírozási szerződés aláírása következik.
– közölte Laczkó-Albert Elemér polgármester, megjegyezve, hogy nehéz ügy volt amíg idáig elértek, lehet, hogy maga a kivitelezés már könnyebb lesz. „Beletartozik a víziónkba, hogy alternatív fűtési lehetőséget biztosítsunk a lakosság számára, de a gazdasági fejlődés szempontjából lesz ennek még nagyobb hozadéka” – szögezte le. A községben 2500-an kérelmezték a szolgáltatás bekötését. A polgármester azt is elmondta, hogy a gáz bevezetésének kérdésével már évek óta elkezdtek foglalkozni, terveztettek, előtanulmányokat készíttettek, így mire a pályázati kiírás megjelent, már készen álltak.
Gyergyóújfalu már benyújtotta a pályázatát a gázhálózat kiépítésére, jelenleg ennek az elbírálására várnak. Konkrét igényfelmérést nem szerveztek, de az emberekkel beszélgetve úgy véli, a község 90 százaléka (ideértve Újfalu mellett Kilyénfalva és Tekerőpatak lakóit is) igényelné ezt – mondta el Egyed József polgármester. Ha sikeres lesz a pályázatuk, akkor, akárcsak Remetén, 2023 végéig ki kell építeni és üzembe kell helyezni a hálózatot. „Nagy futam lesz” – szögezte le Egyed. Hozzátette, amennyiben most nem sikerül finanszírozást nyerniük, újabb pályázatot fognak benyújtani, akkor már várhatóan közösen a szomszédos településekkel.
Gyergyószárhegy, Gyergyóditró, Gyergyóalfalu, Gyergyócsomafalva és a térség legnagyobb települése, Gyergyószentmiklós is pályázatait készíti elő, előtanulmányok készítését végzi a következő kiírásra várva. A falvakban a visszajelzések szerint általában a lakosság 60–70 százaléka igényli a földgázt.
Gáll Szabolcs alfalvi polgármester szerint ez a szám jelentősen növekszik majd, ha a pályázat révén magánszemélyek bekötési költségeit is finanszírozni lehet.
Ha sokan, akkor megéri majd az is, hogy akár Borzont végéig, a Baricz-kanyarban található panziókig is eljusson a vezeték. Van tervrajz, ami egészen a Bucsin-tetőig elvinné a vezetéket, de ez aligha valósul meg most – jegyezte meg Gáll.
Hasonló a probléma Szárhegy községben is. Az ide tartozó Güdüc falut nem fogja érinteni a remélt fejlesztés, ugyanis a két helység között túl hosszú lenne az úgynevezett passzív vezeték hossza, ahol nem lennének fogyasztók, és ha ragaszkodnak hozzá, azzal Szárhegynek is csökkenne az esélye a pályázat megnyerésére – mutatott rá Danguly Ervin polgármester. Csomafalván most zajlik a tejes település topográfiai felmérése, ha ez megvan, akkor készülhetnek a tervek a gázbevezetésre – közölte Márton László Szilárd polgármester.
Fotó: Pinti Attila
A gyergyószentmiklósi gázhálózat hatástanulmánya, amely a pályázathoz szükséges márciusban készült el. Ha a pályázat sikeres lesz és a fejlesztés megvalósul, 4100 új magánfogyasztó és 370 cég csatlakozhat a hálózatra. A városba egyébként már 2006-ban elért a fővezeték, és több intézmény és néhány utcában magánfogyasztók is használják már a földgázt.
Bende Sándor képviselő leszögezte, amellett, hogy ő foglalkozott az RMDSZ-frakción belül a gázhálózatok kiépítésének kérdésével, képviselőtársainak is érdeme, hogy az elmúlt években meghozták azokat a törvénymódosításokat, amelyek révén egyáltalán szó lehet az önkormányzatok gázhálózat-építési terveiről. A gáz így került be a közszolgáltatások közé, és az önkormányzatok ennek köszönhetően költhetnek közpénzt a hálózatok kiépítésére. Enélkül erre nem lett volna törvényes lehetőség. Ezután törvényt is módosítottak, hogy lehessen gázelosztó hálózatok építésére pályázni, majd elérték azt, hogy uniós pénzeket is lehessen erre fordítani.
„Nehéz volt meggyőzni az Európai Bizottságot arról, hogy támogassa a gázhálózat-fejlesztéseket, ugyanis az unió célja, hogy 2050-ig a széndioxid-kibocsátást nullára csökkentse. Végül belementek abba, hogy átmeneti jelleggel, míg egy sokkal környezetbarátabb megoldás születik, elfogadják a földgáz további használatát.
Minden létező tanulmány szerint a jelenlegi gázhálózatok 20–30 év múlva a hidrogén alapú fűtőanyag szállítására is alkalmasak lesznek, és ez volt az érv, ami a bizottságot meggyőzte” – mondta el Bende Sándor.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódban is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
Összesen 750 alkohol- és drogtesztet végeztek el az elmúlt hétvégén a közutakon ellenőrző hatóságok, kilenc esetben pedig ittas sofőrökkel szembesültek – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!