
Lépésről lépésre. Nem voltak ismeretlenek a gyergyói táncfigurák azoknak, akik már korábban is részt vett a remetei tánctáborban. Fotó: Portik-Bakai Ádám
Hogyan tovább Gyergyói Tánc- és Zenetábor? – a kérdés eldöntésére biztatták a szervezőket a múlt héten rendezett program kiértékelőjén a néptáncoktatók.
2018. augusztus 13., 17:002018. augusztus 13., 17:00
Vannak tájegységek, amelyek attól kaptak hírnevet, hogy a táncaikat világszerte ismerik. Gyergyó egyelőre nincs ebben a helyzetben – mutattak rá a hetedik Gyergyói Tánc- És Zenetábor kiértékelőjén a foglalkozásvezetők. Úgy értékelik, a helyieket – gyergyóremeteieket – kivéve egyelőre csak az „ínyencek” mutatnak érdeklődést a feledés útjáról nemrégiben visszatérített táncrend iránt – legalábbis ez a következtetés a remetei szervezésű táborok résztvevőit véve alapul.
– mutatott rá Ivácson László, oktató, a Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője. Tanáccsal is szolgált: olyan formát kell kitalálni a tábornak, „ami a gyergyói táncot segíti betörni a táncházmozgalmak elitjeibe.”
A további ötletelés során elhangzott,
Felmerült, hasznos lehetne vándor jelleget adni a rendezvénynek, kiadásait más-más gyergyói településen szervezni, de ha az eredeti ötletet követve, helyszíne a jövőben is Remetén marad, népszerűsítésére mindenképp nagyobb hangsúlyt kell fektetni.
Fotó: Portik-Bakai Ádám
A tábornak egy ideje vannak ugyan külföldi résztvevői, de számuk egyelőre elenyésző. Idén Amerikából egy nagytata hozta el két unokáját, Felvidékről egy lány érkezett, Ausztriából és Svájcból egy-egy négytagú család választotta a remetei rendezvényt. A Bécsből érkezett család felnőtt tagjai otthon néptánccsoportban táncolnak. A tavaly tévedtek először a Gyergyói Tánctáborba, és idén már úgy időzítették szabadságukat, hogy ismét eljöhessenek.
A résztvevők sorát továbbá Erdély más vidékeiről érkezettek is gyarapították, de a legtöbben remeteiek voltak. Számuk idén jóval kevesebb volt, mint az eddigi években. Ezt a tábordíj megemelésével magyarázza a szervezők részéről Portik-Bakai Ádám.
– mondta.
Előadáson mutatták be az eredményt. A szombati gálaműsor nyitott volt minden érdeklődő számára.Fotó: Portik-Bakai Ádám
A kiértékelőn a szervezők, oktatók, zenészek és az eseményre meghívást kapott résztvevők leszögezték: összességében sikeres volt az idei rendezvény. A következő kiadás időpontját is egyeztették – a nyolcadik Gyergyói Tánc- és Zenetábort 2019. augusztus 4–9. között tartják.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
szóljon hozzá!