
Három év alatt kell felépíteni az uszodát
Fotó: Daczó-Hodor Barna
Tavasszal írták alá a Kézdivásárhelyen épülő fedett uszoda kivitelezési szerződését, majd munkához is láttak, ám két ízben is kérdésessé vált a sorsa. Legutóbb Marcel Ciolacu miniszterelnök azon kijelentése okozott aggodalmat Kézdivásárhelyen, miszerint pénzhiány miatt egy évre befagyasztják a nagyobb beruházásokat.
2023. szeptember 02., 08:362023. szeptember 02., 08:36
Március 14-én írta alá az Országos Befektetési Társaság (CNI) és a munkálatot végző M. I. S. Grup képviselője a 22 millió eurós kormánytámogatásból épülő létesítmény kivitelezési szerződését, majd pangás következett, idézte fel lapunknak a történteket Bokor Tibor polgármester.
– hangsúlyozta.
A beruházás sorsa kérdésessé vált a nyár elején, az RMDSZ kormányból való távozását követően, ám végül munkához láttak. A közelmúltban Marcel Ciolacu miniszterelnök egyik kijelentése nyomán vált kétségessé a folytatás. „A miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy minden nagyobb beruházást egy évre befagyasztanak pénzhiány miatt. Ez nem kevés stresszt okozott nekünk. Utólag azonban pontosított, hogy az elkezdett projekteket folytatják, csak azokra érvényes a halasztás, melyekre a szerződéseket még nem írták alá. Ez megnyugtató, és úgy tűnik, igazat is mondott, hiszen a leendő uszodánál jelenleg is dolgoznak” – nyugtázta.
– tette hozzá a polgármester.
Az elöljárónak meggyőződése, hogy ha a kivitelező tartja az ütemet, télire az alsó szintet teljesen befödik, és akkor bent is dolgozhatnak az épületgépészeten. „Az említett oszlopokra kerül rá a tetőszerkezet. Kétszintes épület készül, az elsőn kapnak helyet a medencék, míg felül büfé és lelátó is lesz. Ismétlem, nem álltak le a munkával, ami biztató” – hangsúlyozta az elöljáró.
A kivitelezési szerződés aláírásakor az M. I. S. Grup képviselője azt ígérte, a 36 hónapos határidő előtt befejezik az öt medencét magába foglaló uszoda építését.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
A Román Nemzeti Bank (BNR) szerdán 5,1004 lej/euró hivatalos árfolyamot jelentett be, ez pedig az első alkalom az elmúlt egy évben, hogy az európai valuta átlépte az 5,1 lejes pszichológiai küszöböt.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
Első házként elfogadta szerdán a szenátus azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a középiskolák számára, hogy igazgatótanácsi döntéssel betiltsák a mobiltelefonok használatát az iskolában.
Belép a román piacra a Normal dán kiskereskedelmi vállalat – írja az MTI a profit.ro gazdasági portál információ alapján.
Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai kluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.
Április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró – közölte a szerző halálhírét a Magyar Írószövetség. A több elismerést kapott szerző számos verseskötete, elbeszélése, novellája, regénye és publicisztikája jelent meg.
Az alkotmánybíróság szerdán közölte, hogy helyt adott a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) beadványának és alkotmányellenesnek nyilvánította a közszolgálati televízió és rádió vezetőtanácsi tagjainak kinevezéséről szóló parlamenti határozatokat.
Nagy mennyiségű szemetet dobott ki a csíkszeredai Suta-tó mellett, ötvenezer lejes bírságot kapott érte egy helyi cég, amelyet nemrég sikerült azonosítania a Csíkszeredai Helyi Rendőrségnek.
A gyimesbükki Fejér Sándor joggal nevezhette magát a sors kegyeltjének, hiszen a csodával határos módon maradt életben a Bilibók-tetőn, s került messzi földre. Idegenből hazaküldött levelei a szülőföldszeretet szépirodalmi igényű megnyilvánulásai.
szóljon hozzá!