
Macska a teraszon. Többen is vannak
Fotó: Gecse Noémi
Évek óta szenvednek a macskaürülék bűzétől a csíkszeredai Penge tömbházként ismert toronyház lakói. Az egyik szomszéd ugyanis sok macskát tart a lakásában, és hiába tiltakoztak a lakók ellene, hiába szólította fel a lakószövetség, hogy vigye el az állatokat, az idős asszony rá se hederített. A helyi polgármesteri hivatal is több alkalommal szabott ki bírságot szabálytalan kisállattartásért, de a macskák továbbra is a lakásban maradtak. A lakók úgy érzik, tehetetlenek. A hatóságoktól várnak megoldást, nem tudják, hová fordulhatnának már segítségért.
2018. július 06., 11:082018. július 06., 11:08
Gráncsa Matild, a városközponti Transzilvánia X lakástulajdonosi társulás elnöke meghívására lapcsaládunk munkatársai is részt vettek azon a lakossági gyűlésen, amelyet csütörtökön tartottak a Majláth Gusztáv Károly tér egyik tömbházában, a „macskás néni” első emeleti lakása előtt. Egy héttel ezelőtt ugyanis a lakószövetség elnöke személyesen szólította fel a macskák gazdáját arra, – immáron többedszerre – , hogy ne tartson a lakásában sok macskát, mert zavarja azok ürülékének bűze a szomszédokat.
– mondta Gráncsa Matild. Vele együtt 12 lakó gyűlt össze a lépcsőházban, akik egymás szavába vágva panaszolták, hogy milyen tarthatatlan a helyzet, és mennyire
Erről az esetről egyébként 2016 nyarán is beszámoltunk, a lakók szerint azóta egy fikarcnyit sem javult a helyzet.

Hiába bírságolták meg szabálytalan állattartásért, hiába jelezték több alkalommal is a szomszédok, hogy zavaró a lépcsőházban terjengő ürülék szaga, nem tett semmit a helyzet megoldására az az idős nő, aki egy csíkszeredai tömbházlakásban macskákat tart.
„Nem tudok a teraszra kiülni, mert elviselhetlen a szag, ami fölfelé áramlik a lakásából” – jegyezte meg az egyik idős asszony, aki éppen az érintett szomszédja fölött lakik egy emelettel. Mások elmondták, folyamatosan nyitva kell tartani a lépcsőház ablakait, másképp nem lehet bírni a terjengő bűzt. Azt is nehezményezték, hogy most a párzási időszakban egész éjjel nyávognak a macskák, emiatt nem tudnak pihenni.
Volt, aki hatot látott a teraszán mászkálni, mások 8–10-et is. „Szeretjük az állatokat, nem a macskákkal van bajunk, hanem azzal, hogy egy minimális feltételnek meg kell felelni, ha lakóközösségben kisállatokat szeretnénk tartani. Legyen egy macskája, amelyet tisztán tart, és ne 13, amelyek után nem tud rendet tartani” – fűzte hozzá véleményét a lakószövetség elnöke. A lakástulajdonosi társulás egyébként több alkalommal fordult a csíkszeredai városházához segítségért, aláírásokat is gyűjtöttek a lakóktól, hogy nem egyeznek bele a macskatartásba. A polgármesteri hivatal válaszaiban pedig arról tájékoztatta őket, hogy bírságot szabott ki szabálytalan kisállattartásért.
A lakószövetség próbálkozásai a helyzet megoldására mindeddig eredménytelennek bizonyultak, úgy érzik, magukra maradtak a problémájukkal. „Kérjük a hatóságok segítségét, mert tehetetlenek vagyunk” – fogalmazták meg kérésüket a lakók.
Veres Csaba, a csíkszeredai polgármesteri hivatal városellenőrzési és kényszervégrehajtó osztályának vezetője megkeresésünkre elmondta, az eset kapcsán három alkalommal is rótt ki bírságot az említett lakóra a városháza, először 600 lej, majd 1000 lej, legutóbb pedig 1200 lej büntetést.
– nyomatékosította az osztályvezető. A csíkszeredai önkormányzat 2005-ből származó 141-es számú határozata szerint jártak el, amely kimondja, hogy a kisállattartáshoz a tömbházakban szükséges a szomszédok beleegyezése, csak egy állatot lehet tartani, és csak úgy, hogy ne zavarja a lakókat.
Panaszkodnak a macsakürülék bűzére a lakók. Gyűlés a gazdi lakása előtt
Fotó: Barabás Hajnal
Az ügyben megkerestük a Tar Gyöngyit, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetőjét, aki kifejtette, hogy nem mehetnek be senkinek a lakására, csak abban az esetben, ha járványtani veszély áll fenn. Azaz, az intézményüknek nem hatásköre ebben az ügyben eljárni. Az egészségügyi kockázatokról érdeklődve elmondta, minden állat tartása jelenthet egészségügyi kockázatot, ha nem takarítanak utánuk.
Szintén nem tehet semmit a probléma megoldására a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság sem. Ladó Zsolt, az intézmény vezetője elmondta, nem léphetnek be ők sem senki lakásába, úgy véli, erre a helyzetre a lakóközösségnek kell megoldást találnia.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
10 hozzászólás