Tegnap még idegenek voltak, mára testvérek lettek

Az elsőszülött fiú

Egy napon, amikor a szülőkkel ültek egy asztalnál otthon, a családi házban valahogy erre terelődött a beszélgetés. Ekkor mondta ki az édesanya bántottan, frusztráltan: apátoknak van még egy gyermeke. A házasság előtt fogant, tizennyolc éves koráig az apa fizette a gyermektartást, nem tartják a kapcsolatot egymással.

Az anyai kérésnek csak egy ideig tudott engedelmeskedni Kincső. „A tavalyi évben, harminc felé közeledve mély vágy ébredt fel bennem megkeresni a testvért. Év végére tudtam: eljött az ideje, van elegendő kíváncsiságom, és erőm ahhoz, hogy elfogadjam azt is, ha ő nem akar tudomást venni rólam.”

Kincső ki kellett derítse, hol találja azt a férfit, akiről annyit tudott mostanáig, hogy Andrei, 33 éves, és több mint száz kilométerre él tőle. Több módszerhez folyamodott: édesapja testvéréhez fordult, aki nem tudta pontosan, segítsen-e vagy inkább kimaradjon ebből. Végül mégis kiderült, Andrei szakácsként dolgozik. Kincső a vendéglátónak írt levelet, azzal a csellel kérve a szakács elérhetőségét, hogy személyesen szeretné megköszönni a finom ételeket. A válasz is megérkezett: köszönik a visszajelzést, ők továbbítják köszönetét, de ha még van javaslata az ételkínálat színesítésére, írja meg. Kincső tovább nem levelezett, más úton kutatott tovább, amíg megkapta bátyja telefonszámát.

„Egy este rászántam magam, hogy tárcsázom. Féltem, hogy fogok románul beszélni, attól is, mi lesz, ha kilétem hallatára lecsapja a telefont, ha nem akar velem semmilyen kapcsolatot. Felvette a telefont, s ahogy nevemet mondtam, megörvendett. Bevallotta, ő is meg akart keresni többször, csak sosem volt hozzá elég bátorsága” – meséli Kincső a nagy fordulópontot, és ami utána következett: sok-sok telefonbeszélgetés, ismerkedés egy idegen férfival, aki vele egy vérből való.

Találkozót egyeztettek. Andrei élettársával utazott Kincső lakhelyére, és a templom közelében egyeztek találkozót. Honnan ismerték meg egymást? Kincső azt hallotta, egy férfi így szól: „Ea este!”, azaz ő az. És ez a hang neki ismerősen csengett. Azóta tudják, sok közös tulajdonságuk van, és sokat szeretnének még egymás társaságában lenni. Csak úgy, mint akik tegnap még idegenek voltak, mára testvérek lettek.

Kincső Zoltánnak is beszélt a kapcsolatfelvételről, azt is elfogadta, öccsének ez nem annyira fontos, hogy egyelőre részese akarjon lenni. Szüleinek még nem mondta. Nem tudja, milyen sebeket szaggat fel bennük. Elég az számára, hogy Andrei tisztázta a közös apához való viszonyát: tudja, biológiailag tőle származik, édesnek azt nevezi, aki őt felnevelte. De minden beszélgetéskor érdeklődik, jól van-e apa.

Kincső kíváncsi mindenre, ami bátyja életében fontos, tudja, annyira kerülhet közel hozzá, mennyire Andrei ezt igényli. De szívesen álmodozik arról, hogy idén karácsonytól a szokásos rokonlátogatások egy stációval bővülnek, Zoltánnal együtt Andreit is meglátogatják az angyalfiával. Aztán a szülőkkel is közlik valahogyan. Lehet, Kincső esküvőjén, ahová minden közeli hozzátartozót szokás meghívni, a szülők és édestestvérek tehát természetes, hogy ott lesznek.