
Vásári hangulat, színes kavalkád uralja a várost a hétvégén. Archív
Fotó: Gálna Zoltán
A tavalyi kihagyás után idén megszervezik a Segesvári Középkori Fesztivált: július 30. és augusztus 1. között lovagok és dámák, udvari bohócok, mutatványosok, előadóművészek, zenészek, kézművesek mutatkoznak be.
2021. július 26., 15:282021. július 26., 15:28
Ahogy Ioana Popa, a polgármester tanácsadója a sajtónak nyilatkozta, a polgármesteri hivatal és az önkormányzat szervezte, 27. kiadásához érkezett fesztivál középkort idéző színes felvonulással, koncerttel és színházi bemutatóval kezdődik. A világjárvány miatt 2020-ban elmaradt eseményt az idén a szervezők a járványügyi előírásoknak megfelelően tartják, péntek estétől vasárnap estig a várban, annak terein, utcáin, ahová bárki ingyenesen betérhet.
Bár a hivatalos program még nem elérhető, és a járvány miatt a szervezők óvatosabban is állították össze a tervet, azt ígérik, hogy a színes programok miatt érdemes lesz Segesvárra látogatni.
Ahogy az előző években, az idén is a középkori ünnepi hangulatot szeretnék visszahozni három napra a várba. A várfalakon belüli tereken, utcákban ezért csak kimondottan kézműves, illetve művészi értékű termékeket forgalmaznak, de a vásári hangulathoz hozzátartozó mutatványosok, óriások és törpék, tűz- és kardnyelők sem hiányoznak majd, ahogy a lovagi felvonulásoknak, középkori csapatoknak is szemtanúi lehetnek az odalátogatók. A hangsúly a középkoron van, azt élhetik át az érdeklődők, hogy milyenek voltak a századokkal korábbi ünnepnapok, miként szórakoztak akkoriban a vár, a város, vagy más, hasonló települések lakói.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!