Taroltak a Hargita megyei gazdák

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Akár a kilencven százalékot is meghaladhatja azoknak a pályázatoknak az aránya, amelyeket támogathatónak nyilvánítottak a félig önellátó gazdaságok számára kiírt finanszírozás során. Az Országos Vidékfejlesztési Program 141-es intézkedése keretében letett pályázatokra a napokban hirdettek eredményt.

Rédai Botond

2012. január 26., 17:412012. január 26., 17:41

2012. január 26., 18:132012. január 26., 18:13

Fontos a gazdáknak a farmonként lehívható évi 1500 euró támogatás

„A megyében benyújtott 395 pályázat közül 313-at hirdettek nyertesnek” – tájékoztatott Ioan Hîrb. A Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség aligazgatója elmondta, a támogatható pályázatok száma ennél sokkal nagyobb lehet, ugyanis további 57 a várólistán van, ezek közül többet is kiválaszthatnak a fellebbezések elbírálása során. „Ez azt jelenti, hogy a nyertes pályázatok aránya akár a kilencven százalékot is meghaladhatja” – magyarázta az illetékes. Véleménye szerint országos viszonylatban ez igencsak kimagasló eredménynek számít, főleg, hogy vannak olyan megyék is, ahol a több mint száz pályázat közül kevesebb, mint tízet finanszíroznak.

Országos szinten egyébként első körben 11392 pályázatot választottak ki, ezek támogatására mintegy 85,44 millió eurót költenek. A kiírás értelmében nem kell túl sok feltételt teljesíteniük a gazdáknak. Akinek gazdasága üzemmérete eléri legalább a két UDE-t, egy üzleti terv elkészítése után dokumentációt állíthat össze, amellyel részt vehet a pályázati kiíráson. Pozitív elbírálás esetén évi 1500 euró, vissza nem térítendő támogatást kap öt évig. A farmbővítési vállalások nem teljesítése esetén három év után elveszti a támogatást a gazda, ám az addig megszerzett eurót nem kell visszafizetni. Ezt tartva szem előtt, a most támogathatónak nyilvánított projektek mintegy 2,37 millió eurót hívnak le Hargita megyébe az öt éves időszak alatt, az első három évben ez az összeg 1,4 millió eurót tesz ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra

Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
Hirdetés