
Fotó: Pinti Attila
Hasznos tudnivalókkal gazdagodhattak a IV. Fiatal Vállalkozók Fórumának részvevői. A találkozót a Csíki Vállalkozók Egyesülete a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatósággal közösen rendezte meg szerdán a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házában.
2019. október 16., 18:192019. október 16., 18:19
Az eseményen Márk-Csucsi Róbert, a Csíki Vállalkozók Egyesületének elnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy 16 éve, amikor ő indította vállalkozását, két hónapot is igénybe vett a bürokratikus eljárás, amíg bejegyezhette cégét, ehhez képest
Márk-Csucsi Róbert
Fotó: Pinti Attila
Mint fogalmazott, manapság egyszerűbb vállalkozni, de nem könnyebb, hiszen most is kihívásokkal kell szembenézni, akárcsak 10–15 évvel ezelőtt, még ha ezek a kihívások másabbak is. Beszédében kitért arra is, hogy a kezdő vállalkozóknak érdemes csatlakozniuk az egyesülethez, hiszen ott sok segítséget, tanácsot, támogatást kaphatnak a tapasztaltabb vállalkozóktól.
Miklós István egy pályázatíró cég képviselőjeként a pályázatokról tartott előadást. Mint kifejtette, a dokumentáció összeállításakor minden feltételre oda kell figyelni, minden iratot ellenőrizni kell, mert előfordulhat, hogy értelmezési hibákból adódó vagy más hiányosságok miatt visszautasítják a pályázatot. Elmondta továbbá, hogy
Nagyon fontos ugyanis, hogy az érintett terület, ingatlan a pályázó nevén legyen, tehát ha cég pályázik, akkor a cégnek kell a bejegyzett tulajdonosnak lennie. Szintén megfontolandó, hogy lehet-e tartani a leadási határidőt, hiszen bele kell számolni a bürokratikus, lassú ügyintézést a különböző hatóságoknál az engedélyek és egyéb iratok igénylésekor.
Fotó: Pinti Attila
Miklós István arra is felhívta a figyelmet, hogy a hatóságok sem mindig megfelelő vagy hibátlan iratot bocsátanak ki, ezeket a hibákat mind ki kell szűrni. Szerinte egy vállalkozónak akkor érdemes pályáznia egy adott fejlesztésre vagy bővítésre, ha az önrész legalább felét támogatás nélkül is hajlandó lenne belefektetni a projektjébe. Egyébként minden pályázatnál számolni kell azzal, hogy lesznek olyan plusz kiadásai, amelyeket nem térítenek meg, de szükségesek a megvalósításhoz.
Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
Új bázist nyit decemberben a Wizz Air légitársaság a Brassó–Vidombáki Nemzetközi Repülőtéren, és tizenötre bővíti a városból elérhető célállomások számát.
A román állampolgárok 2026. szeptember 4-től közvetlen repülőjárattal utazhatnak a Kínai Népköztársaságba a Peking és Bukarest közötti, az Air China által üzemeltetett járat elindításával.
A tartós szárazság miatt megugrott a vízfogyasztás, ami megnehezíti gyergyószentmiklósi, és környékbeli vízellátást is. Egyelőre még csak kérik az embereket, hogy takarékoskodjanak a vízzel, de ha a helyzet nem javul, korlátozásokra is szükség lesz.
Megnyitották az észak-erdélyi autópálya újabb, Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakaszát kedden a gépkocsiforgalom előtt. A 12 kilométeres szakasznak egyelőre nincs összeköttetése a már korábban átadott szakaszokkal.
Visszavette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Sepsi Bike rendszerrel együtt beszerzett 12 triciklit az üzemeltetőtől, hogy azok végre az idősek és mozgáskorlátozottak mobilitását szolgálják. A járművek használatának módjáról még egyeztetnek.
A magyar társadalom mély megosztottságát nevezte az elmúlt évek legsúlyosabb következményének Baka András köztársasági elnökké választása után tartott beszédében kedden a Parlamentben.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!