Tanúként hallgatták ki kedden délelőtt a Bákó megyei rendőrségen Tamás Sándort, Kovászna Megye Tanácsának elnökét az úzvölgyi istentisztelet miatt. A politikus a közösségi oldalon számolt be az esetről.
2020. november 17., 15:122020. november 17., 15:12
2020. november 17., 16:022020. november 17., 16:02
Mint írja, a magyarellenes Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Civil Fóruma jelentette fel a huszár hagyományőrző egyesületeket, akik ott voltak tavaly május 12-én az Úzvölgyében tartott ökumenikus istentiszteleten.
A bűnügyi dossziét a Moinești-i ügyészség indította. Mivel az eseményen Tamás Sándor is részt vett, tanúként beidézték, és
„Elmondtam, hogy ott voltam egy ökumenikus istentiszteleten, de nem ismerek fel senkit a mellékelt fotókon levő huszárok közül.
– írja bejegyzésében Tamás Sándor.
„Az úzvölgyi témát nem tudják sem megemészteni, sem leszállni róla” – fűzte hozzá a beszámolójához Tamás Sándor.
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.
A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.
Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.
A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.
szóljon hozzá!