Fotó: Kristó Róbert
Becsengetnek hétfőn, szeptember 13-án a 2010/2011-es tanévre. Az iskolákban köszöntő beszédekkel, szavalatokkal várják az új és régi diákokat.
2010. szeptember 09., 16:102010. szeptember 09., 16:10
Fotó: Kristó Róbert
A csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban hétfőn reggel 8 és 10 óra között osztályfőnöki órák zajlanak. A tanévnyitó ünnepség 10.30-kor kezdődik az iskola sportpályáján, 11.30 órától pedig Veni Sancte tanévnyitó ünnepi szentmise lesz a csíksomlyói kegytemplomban.
A csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium újjáalakulásától számítva a huszadik tanévet kezdi el hétfőn, és a tanévnyitó mellett az év folyamán is több alkalommal megemlékeznek a jubileumról. A tanévnyitó ünnepség szeptember 13-án 9 órától a kollégium épületében (Mihai Eminescu utca 3-as szám), a kápolnában (díszterem) kezdődik Veni Sancte szentmisével. A köszöntő beszédek után a nyolcadikos és tizenkettedikes diákok igekártyával, iskola-jelvénnyel és virággal köszöntik az új, ötödikes és kilencedikes diákokat, akik szintén készültek műsorral az alkalomra. Az ünnepség után osztályfőnöki órák következnek, illetve az órarend közzététele.
A Nagy István Művészeti Iskolában hétfőn 10 órától lesz a tanévnyitó ünnepség. Jó idő esetén az udvaron, eső esetén pedig az épületben tartják meg a köszöntőket.
A Venczel József Faipari Iskolaközpontban hétfőn 9 órától, az udvaron kezdődik a tanévnyitó ünnepség. Miután köszöntik a diákokat, 10 órától osztályfőnöki órák kezdődnek, 12 órától pedig módszertanos megbeszélések zajlanak. Kedden reggel elkezdődik az órarend szerinti tanítás, illetve a gyakorlat is a gyakorlatozó diákok számára.
A Kájoni János Közgazdasági Iskolaközpontban hétfőn reggel 8-kor a hátsó udvaron várják a diákokat. A magyar, illetve román nyelvű köszöntők után felolvassák a osztálybeosztásokat, majd osztályfőnöki órák és egyéb tájékoztatók következnek.
A Kós Károly Építészeti Szakközépiskolában hétfőn reggel 9 órakor az udvaron köszöntik a régi és új diákokat, ez utóbbiaknak pedig bemutatják az iskolát is.
A Székely Károly Szakközépiskolában a pénteki tanári konferencián döntenek a tanévnyitó időpontjáról, miután bemutatják az új órarendet.
A Petőfi Sándor Általános Iskolában hétfőn reggel 9 órakor az iskola utca felőli sportpályáján lesz a tanévnyitó ünnepség. Köszöntik az elsősöket és egyházi áldás is elhangzik.
A Nagy Imre Általános Iskolában jó idő esetén az udvaron, eső esetén a tornateremben 10 órára várják a diákokat és szülőket. Rövid műsor, köszöntők hangzanak el, virágkapun át vonulnak be az elsősök és kiosztják az iskolai nyakkendőket is.
A József Attila Általános Iskolában a tanintézmény minden diákja számára a Tudor negyedi épületnél lesz a tanévnyitó, hétfőn 10 órától. Jó idő esetén az udvaron, eső esetén a sportcsarnokban tartják az ünnepséget, amely után felavatják az új sportpályát.
A Xántus János Általános Iskola diákjai számára reggel 8 órakor a taplocai templomban szentmisével kezdődik a tanév, amely után zajlanak a köszöntők. A hozzájuk tartozó többi tanintézményben, Csobotfalván és Hargitafürdőn 8 órától, Zsögödben, Erdőalján és Somlyón 9 órától lesz a tanévnyitó.
Hargita Megye Tanácsa lakossági konzultációkat hirdetett a 125-ös jelzésű, Csíkdánfalvát Balánbányával összekötő megyei besorolású út felújítása kapcsán.
Elkezdődtek a felújítási munkálatok Hargita Megye Tanácsának épületénél, a beruházás ideje alatt a megyei önkormányzat ideiglenesen elköltözött.
Csíkszentkirály ismét a roncsautók fővárosává válik a hétvégén, hatodik alkalommal jelentkezik ugyanis a sokak által várt roncsderbi. A látványos eseményre idén is több mint húsz csapatot várnak.
Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.
Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.
Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.
A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.
A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.
A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.
Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.
szóljon hozzá!