
Bereczki Kinga, a HKA elnöke
Fotó: Bíró Blanka
Tehetséges fiataloknak és osztályközösségeknek hirdet pályázatot a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA), amely 70 ezer lejes keretet különített el erre a célra.
2017. szeptember 18., 20:352017. szeptember 18., 20:35
A székelyföldi tehetségalap 40 ezer lejből gazdálkodik, az osztálykirándulások szervezésének támogatására létrehozott Nem térkép e táj elnevezésű program pedig 30 ezer lejt kap.
Bereczki Kinga, a HKA elnöke hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a tehetségalapból azokat a jó képességű fiatalokat segítik, akiknek anyagi lehetőségeik korlátozottak.
a tapasztalatok szerint ugyanakkor rendszerint számítógépet vagy hangszert vásárolnak a pénzből. El lehet számolni könyveket, magánórákat vagy éppen nemzetközi versenyek költségeit is. Pályázni október 16-áig lehet, a kiírás megtalálható az alapítvány honlapján.
A Nem térkép e táj program keretében 500–1500 lejjel támogatnak osztálykirándulásokat, a cél a szülőföld megismertetése. Idén szeptember 27-ig lehet pályázni, és október elején hirdetnek eredményt.
Megkezdődött a szarvasfélék párzási időszaka, és a bőgő szarvasbikák ijesztő hangokat adhatnak ki, de ez önmagában még nem vészhelyzet – figyelmeztetnek a suceavai hegyimentők.
Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
szóljon hozzá!