Tájkép csata közben: a nyomtatott sajtó utolsó mohikánjai

Emellett elindult egy olyan folyamat is, amely a vállalkozói réteg érzékenységét hivatott újjáéleszteni, és úgy tűnik, ennek van eredménye – magyarázza érdeklődésünkre Ferencz Csaba, a Háromszék Kiadó Kft. nemrégiben nyugdíjazott ügyvezetője.

Állam által elkövetett minősített lopás

„Legalább öt éve mondogatom, hogy a nyomtatott sajtót csak a könyvkiadási modell átvételével lehet fenntartani, ami azt jelenti, hogy a költségek 25–30 százalékát támogatásoknak kell fedezniük” – teszi hozzá érvelésként, és nehéz nem egyetérteni vele. Úgy véli, nem az a kérdés, hogy meddig lesz nyomtatott sajtó, hanem meddig lesz fizetőképes igény arra, hogy újságot véve a kezünkbe és ne a telefont bütykölve próbáljunk tájékozódni a mindennapok számunkra fontos fejleményeiről.

„Márpedig az a réteg, amelyben még él ez a szükséglet, folyamatosan öregedik, fogy.

„Gondoljunk bele: egy falusi lapkihordót legtöbb napi két órában érdemes alkalmazni, hiszen nincs annyi előfizető, hogy a nyolc órát lefedje, viszont az adót, a különféle biztosításokat, járulékokat főállás szerint kell befizetni” – mondja Ferencz Csaba. Most van ugyan egy RMDSZ-es törvénykezdeményezés ennek eltörlésére, de még várni kell, amíg jogszabály lesz belőle.

Az úgynevezett közösségi média, „amely egyébként se nem közösségi, se nem média”, nemcsak az olvasóréteg folyamatos csökkenését idézi elő az olvasói (vagy nevezzük inkább így: információfogyasztási) szokások ránk tukmált megváltoztatásával, hanem a reklám- és hirdetési bevételek egyre nagyobb hányadát csapolja le,

És azzal együtt, hogy látleletünk nem terjed ki a városházák kiadványaira, most nem föltétlenül az olyan szélsőséges példákra gondolunk, mint például a Keresztúri Kisváros, Székelykeresztúr ingyenes havi újságjának 2024. januári és februári számai, amelyek összesen 16 oldalán Koncz-Hunor János polgármesternek 19 fotóját fedeztük fel. Mentségére szolgáljon, hogy éppen közeledett a választási kampány…

Az RMDSZ égisze alatt működő Communitas Alapítvány kuratóriuma a fentebb említett, 2010 decemberében már századik lapszámát ünneplő Keresztúri Kisváros mellett legutóbb hat székelyföldi községi közéleti újságnak ítélt oda támogatást:

• Erdőszentgyörgyi Figyelő: a Bodor Péter Művelődési Egyesület által kéthavonta 20 oldalon, 250 példányban kiadott, Kovrig Magdolna szerkesztői munkáját dicsérő kulturális, közéleti lap;

• Etédi Mozaik;

• Nyikómenti Hírmondó/Nyikóda: Siménfalva önkormányzata ingyenes lapjának első száma 2022 júliusában jelent meg;

• Képes Vagyok – 2007 óta tájékoztatja Gyergyóremete lakóit (2019 áprilisában Laczkó-Albert Elemér polgármester a diszkrimináció-ellenes hatóság megbírságolta a havilap csak magyar nyelvű kiadása miatt);

• Nádi Suttogó: kiadja Szépvíz Polgármesteri Hivatala, felelős szerkesztője Fekete Örs;

• Vidéki Élet: Szentábrahám önkormányzatának évi négyszer napvilágot látó, ingyenes lapja „több mint egy évtizede kíséri falvaink mindennapjait nyomtatott és online formában egyaránt” – olvassuk egyik tavalyi számába, amelyből az is kiderül, hogy „jelenlegi formája, tartalma nagy részben köszönhető a mi újságíró barátunknak, Gál Barninak, aki… cikket ír az idős emberekről, a kézművesekről, helyi értékekről, a kicsi vállalkozásokról, a tanácsnál dolgozó kollegákról, tanácsosokról, az egyszerű emberről.”

Megtorpanó és sikeres kezdeményezések

Ezeken kívül más önkormányzati, egyesületi lapokról is van tudomásunk, amelyek a közelmúltban még életjelt adtak magukról, vagy ma is működnek, némelyik rendszertelen megjelenése okán az összest nehéz lenne számba venni.

Például Felsőboldogfalva 2021-ban rajtoló, Tizenegy című kiadványa (2023-ban az októberi volt az az évi 3. száma), a vele egyszerre induló bögözi Falu Hangja, a 2020-ban még megjelenő Csíkdánfalvi Harangszó (pár éve ezt is feljelentette Dan Tanasă egyesülete), a 2012-ben alapított, tíz évvel később már csak öt számot megérő Csíkcsicsó, és így tovább.

A gyergyócsomafalvi, egykor magas színvonalat képviselő Délhegynek évek óta nem került nyomtatott száma a kezembe, de az 1999 decemberében indított, most Tódor Lóránd által szerkesztett Lövétei Kiáltó azóta is havonta megjelenik a Lövétei Kiáltó Egyesület gondozásában. Az Abásfalvi Kisújságot évente, a falunapok alkalmából állítja össze Lőrincz Ildikó, tavaly jelent meg a hetedik.

Az Uzoni Hírlap már a XXII. évfolyamnál tart, igaz, évente csak 1–2 alkalommal adják ki 12–16 oldalon; a község honlapjára feltöltött legutóbbi száma a 2024. decemberi, Ráduly Lenke szerkesztette. Mint Bordás Erika polgármestertől megtudtuk, általában 1500 magyar és 250–300 román nyelvű példányban jelenik meg, ingyenesen hozzáférhető üzletekben, önkormányzati alkalmazottak, pedagógusok, lelkészek írják, így csak a nyomtatás kerül pénzbe.

Az Esztelneki Kisújságnak 2020-ban jelent meg az első száma, azóta évente kettő-három, a legutóbbi 2026 áprilisában látott napvilágot, minden helyi porta postaládájába eljuttatták. Ennél jóval sűrűbben lapozhatjuk a 250. számát is elhagyó Berecki Harangszót, de munkatársai 2001 óta nívós évkönyveket is letesznek az olvasó asztalára.

Szempont minden családnak

Van, amikor lelkészek igyekeznek a Facebook mellett nyomtatott újság révén is tartani a lelket híveikben, tájékoztatni őket, olvasásélményt kínálva számukra, mint például a történelmi Székelyföld határain kívül eső, de Maros megyéhez tartozó Vámosgálfalvi Református Egyházközség havonta jelentkező, Vágány című lapja. A feldobolyi születésű Bacsó István hét évvel ezelőtt, amikor református lelkipásztorként a főbb útvonalaktól teljesen félreeső Székelytamásfalvára került, adta a fejét mindjárt egy gyülekezeti lap indítására.

Egy nagyon tájékozott, sokat olvasó, a nyomtatott sajtó iránt igényt mutató közösségre leltem itt – idézte fel a kezdeteket a Székelyhonnak –, amely arányaiban nézve igen magas példányszámban fizetett elő régebb főként a Székely Hírmondóra, megszűnése után a Háromszékre, de még a Brassói Lapokra is, részben annak betudhatóan, hogy annak főszerkesztője, Ambrus Attila idevalósi.

A Szempont évente 4–6 alkalommal jelenik meg, főként nagyobb ünnepek küszöbén, 4 írópapír méretű oldalon, most már színesben, fotókkal illusztrálva. A tiszteletes úr írja, szerkeszti, tördeli és sokszorosítja, az írásba néha diákok, lelkész kollégák is besegítenek, hiszen a gyülekezeti élet eseményei mellett vallási témákat is taglalnak, ugyanakkor a helyi születésű, tavaly KULTer.hu díjas Buna Blanka-Boróka is szokott időnként kisprózával jelentkezni.

A lap „komolyságát” jelzi, hogy még ISSN-számmal is rendelkezik, fenntartója – adományok formájában – a gyülekezet, 80–90 példányban jelenik meg, az istentiszteletek után lehet hazavinni a templomból. Mivel a székelytamásfalvi reformátusok mintegy 350 főt számlálnak (mellettük 60–70 katolikus él még a faluban), ez azt jelenti, hogy jórészt minden család asztalára kerül a Szempontból.

Hogy ne tűnjön el nyomtalanul

És végül vannak olyan lapok, amelyek teljesen magánkezdeményezésből, sem civil szervezetre, sem önkormányzatra nem támaszkodva, mindenféle támogatás nélkül születnek. Ilyen a Papolci Újság, amelynek május végén megjelent a harmadik száma, tehát egyfajta eltökéltségről árulkodik.

Megálmodója, kiötlője, tervezője, szerzője, tördelője, sokszorosítója a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium papolci születésű magyartanárnője, Bede Erika, akitől nem idegen az újságírás, hiszem korábban több lapban jelentek meg riportjai.

„Amikor 2025 októberében megfogalmazódott bennem az újság gondolata, éreztem, hiányzik valami. Hiányzik egy hely, ahol Papolc le van írva. Ahol nemcsak történik az élet, hanem nyoma is marad. Ahol a templom körüli mindennapok, az óvodások, iskolások apró hírei vagy a múlt ugyanúgy fontos, mint bármi a nagyvilágban” – fogalmazta meg lapunk számára ama „isteni szikra” csiholóját, ami az egészet elindította.

A színes fotókkal gazdagított, szakszerűen tördelt, 16 oldalas lapot nemcsak helyiek olvassák, hanem falutól távolszakadt papolciak is megrendelik. Egyelőre 50 példányban tudja sokszorosítani, a helyi református parókián lehet hozzájutni nyomtatási áron, merthogy egyedüli támasza, a tiszteletes úr ezzel tudja segíteni.

Meggyőződése szerint minden, ami ott történik, érték; egy falu története nem a nagy eseményekben él igazán, hanem a hétköznapokban. „A kis hírekben, az apró sikerekben, a közös ünnepekben” – mondja. „Ha majd egyszer, évek múlva valaki leveszi a polcról, végiglapozza, megáll egy fényképnél, egy névnél, egy bekezdésnél, már megérte. Mert