
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Szűk két hét múlva véget ér a 2017-18-as tanév, a nyári vakációban sokan igyekeznek tematikus táborokba, kirándulásokra küldeni a gyereket, ki-ki anyagi lehetősége, illetve igénye szerint. Lehetőség ugyanis van, csak a szülők pénztárcája és szándéka szabhat határt a táborozásnak.
2018. június 04., 17:522018. június 04., 17:52
Nyári tábort a megyei sport- és ifjúsági igazgatóságok mellett egyesületek, alapítványok is szerveznek, idegen-nyelvű, sport-, matematikai, zenei, festészeti, tánc-, népi mesterségek, fotó-, sakk- vagy épp történelem táborok várják a gyerekeket, egyesek kirándulásokat, múzeumlátogatásokat, kikapcsolódási lehetőségeket kínálnak, mások túrákat, illetve városok, hagyományőrző falvak, települések, várak látogatását.
Maros megyében a szovátai tábor az egyik legnépszerűbb, amely idén is egyhetes turnusokban fogadja a gyerekeket. Július 2-án nyitja kapuit az első csoport előtt, és augusztus végén zár. A Szováta központjától mindössze másfél kilométeres távolságra található táborhelyen egyszerre negyven személynek nyújtanak teljes ellátást, étkezést és szállást 2–3, illetve 8 ágyas szobákban. A szobákhoz saját fürdőszoba tartozik, a közös térben kábeltévé és internetelérhetőség van, illetve nagy udvar és sportpálya, ami a kinti tevékenységekhez kínál számos lehetőséget.
Az ifjúsági- és sportminisztérium szervezésében továbbá tengerparti, Duna-deltai, hegyvidéki táborozási lehetőségek közül lehet választani júliusban és augusztusban. A napi árak személyenként 60–85 lej között változnak, amely a szállás mellett az étkezést is tartalmazza. A Maros megyei sport- és ifjúsági igazgatóságnál a 0265-218841-es telefonszámon, vagy a djst.mures@mts.ro email-címen lehet érdeklődni a táborozási lehetőségek iránt.
Például a nem túl távoli Aranyosláposon, Fehér megyében táborozók olyan érdekességeket járhatnak be, mint az aranyosfői, vagy másik nevén a szkerisórai jégbarlangot – amely Romániában egyedülálló természeti képződmény –, a Rozsda-szakadékot, a Vércsorog-vízesést, az Ördöngös-szorost.
Maros megyében Mezősályiban szervezik meg a Yuppi Tábort, ahol a gyerekek 8 ágyas, frissen felújított faházikókban laknak. Az étkezések közösen történnek a tábor összes lakójával, naponta ötszöri alkalommal a tábori ebédlőben. A konyhán a gyerekek speciális étrendjének (diabetikus, vegetáriánus, laktózérzékeny, gluténérzékeny) megfelelő ételek készülnek. A tábor ideje alatt a központ területén berendezett orvosi szobában egy egészségügyi csapat áll a táborozók rendelkezésére, hogy szükség esetén kezelést nyújthassanak a megfelelő eszközökkel és orvosságokkal. A táborhelyen sok a fás, árnyékos hely és a nagyobb nyitott terület is, sőt egy mászófal és halásztó is tartozik a területhez. Ezért minden program a táborhely kapuin belül zajlik, így nincs szükség külön utazgatásra. További információkat a office@yuppicamp.ro email-címen lehet kérni.
Népszerűek és a Maros megyeiek számára is könnyen elérhetőek a maroshévízi Farkas-lak turistaház által szervezett nyári tematikus táborok, ahol választani lehet a fotó-, a túlélő-, a kézműves-, az angol-, az íjász- vagy épp a biciklitáborok között. A 0773-330 824-es telefonszámon lehet érdeklődni.
Maros Megye Tanácsa jóvoltából a ForCamp Egyesület féláron táboroztatja a nehezebb körülmények között élő gyerekeket. A 2018-as ciklusban két pályázatot is nyert az egyesület, amely a magyar ajkú gyerekeket a júliusi kézműves táborba várja. A helyek száma korlátozott, június 10-ig lehet jelentkezni a szükséges iratokkal. A jelentkezési kritériumok a következők: a család havi bruttó jövedelme nem haladhatja meg a 4000 lejt, a szülők egyike sem lehet cégtulajdonos, a szülők egyike sem dolgozhat külföldön, a Maros megyei lakcím kötelező. Minderről a nyaritaborok.ro weboldalon is lehet tájékozódni.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!