
Fotó: Haáz Vince
Országos hálózatot szeretne kialakítani a frissen megalakult Magyar Szülők Szövetsége, amelynek egyik legfőbb célkitűzése, hogy megóvják a magyar kisebbségi oktatás eddig kialakított hálózatát, és lehetőséget teremtsenek a szülőknek, hogy aktívan részt vegyenek az oktatási folyamatban. A most megalakult szövetséget Csíky Csengele és Szathmáry Zsolt alapító tagok mutatták be.
2018. március 20., 21:192018. március 20., 21:19
A két alapítótag többek között a szövetséget bemutató sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy másfél éve küzdenek a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport tagjaiként a gyermekeik tanintézményének megmentéséért, s ezalatt nagyon sok mindent megtanultak az oktatási rendszerről, látták, hol vannak a hiányosságok és megértették, hogy
„Létrehoztuk, mert szükség van rá” – hangoztatta Csíky Csengele, aki elmondta, hogy amikor Bukarestben a minisztériumban tárgyaltak, velük egy asztalhoz ült egy unireás szülő is, aki a szülőbizottság tagja volt.
– részletezte.
Az alapító tagok szerint fontos, hogy a szülők megértsék, hogy
A Magyar Szülők Szövetségének többek között az a célja, hogy kiküszöbölje a másodrendű állampolgári érzést a vegyes tannyelvű iskolákban (például a nyelvi tájkép rendezésével), megsürgesse, hogy záros határidőn belül minden szinten a román nyelvet idegen nyelvként oktassák és olyan tantervvel, amely segíti, hogy a gyermekek megtanulják, értsék és használni tudják a román nyelvet.
Szeretnének regionális felméréseket készíteni a helyi igények feltérképezésére, hiszen tudják, hogy Marosvásárhelyen, Nagybányán és Balánbányán vagy Székelyudvarhelyen nem ugyanazok a diákok és szülők elvárásai, nehézségei és problémái. Megerősítenék a kis- és nagyközösségeket, ahol hiányoznak, ott létrehoznák ezeket, hiszen meggyőződésük, hogy a közösséghez tartozás felerősíti az itt- és megmaradás érzelmi szálait.
A most létrehozott szülői szövetség szeretne együttműködési szerződést aláírni a szakminisztériummal, hogy képviselői lehessenek az iskolák vezetőségi tanácsában, és egészen közelről követni tudják az ott hozott döntéseket, beleszólásuk is legyen ezekbe. Szoros kapcsolatot akarnak kialakítani a Romániai Magyar Pedagógus Szövetségével és a diákszervezetekkel, hiszen az alapító tagoknak meggyőződése, hogy az oktatás egy háromlábú szék kell legyen, ahol a diákok, pedagógusok mellett a szülőknek is fontos szerepet kell vállalnia.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!