
Fotó: Veres Nándor
Március 14-éig lehet igényelni a Szülőföldön magyarul program keretében a magyar tannyelvű óvodákba, iskolákba járó gyermekek és a magyar képzésben részesülő egyetemisták számára nyújtott támogatásokat.
2018. március 12., 10:102018. március 12., 10:10
Nevelési-, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás jogcímén idén is, akár csak a tavaly 22 400, hallgatói támogatás jogcímén 2800 forintnak megfelelő lejt lehet igényelni.
A program romániai lebonyolítója továbbra is a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ), amely az igénylések összegyűjtését, ellenőrzését, döntésre való felterjesztését végzi.
A támogatás igényléséhez ki kell tölteni egy erre vonatkozó adatlapot, amelyet le lehet tölteni a szulofoldonmagyarul.ro honlapról. A kitöltött adatlap mellé kötelezően csatolni kell a magyar oktatásban résztvevő gyermek születési anyakönyvi kivonatának vagy személyazonossági igazolványának másolatát, az igénylő szülő érvényes személyazonossági másolatát, a gyermek érvényes személyazonossági másolatát vagy születési bizonyítvány másolatát, igazolást a tanintézménytől, amely tartalmazza az oktatás nyelvét, valamint az igazolatlan órák számát, és amennyiben a szülő családneve nem egyezik a gyermek családnevével, az ezt indokló iratot.
Nevelési-, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásra jogosultak a romániai akkreditált tanintézetekben részben vagy teljesen magyar nyelvű oktatásban részt vevő óvodáskorú gyerekek, általános és középiskolások vagy a fakultatív, illetve opcionális magyar nyelvű oktatásban részt vevők. Hallgatói támogatást kérhetnek a részben vagy teljesen magyar nyelven tanuló nappali tagozatos alap- és magiszteri képzésben részesülők.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!