Szülőföld utáni sóvárgás levelekbe öntve

– írja a szüleinek még Németországból küldött egyik utolsó levelében a második világháború forgatagában a Gyimesekből messzi földre elkeveredett Fejér Sándor.

Ezeket a szépirodalmi igényességgel megfogalmazott, megragadó stílusú, közvetlen hangú írásokat, illetve az itthon maradt három testvértől, szülőktől, barátoktól kapott válaszleveleket szerkesztette kötetbe A sors kegyeltje voltam címmel Incze Fejér Anikó nyugdíjas pedagógus, a sepsiszentgyörgyi Kereskedelmi Technológiai Szakközépiskola korábbi oktatómestere. A T3 kiadásában idén megjelent könyvet a Pro Urbe díjas Péter Sándor nyugalmazott tanár, újságíró mutatja be csütörtökön 17 órától Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban.

Halálos sebekkel hónapokon át

Fejér Sándor 1924-ben született Gyimesbükkön, egy köztiszteletben álló, örmény származású kereskedőcsalád első gyermekeként. 1943-ban Budapesten kezdte el műszaki egyetemi tanulmányait, de még azon év novemberében behívták katonai szolgálatra. A sors úgy hozta, hogy 1944 szeptemberében éppen szőlőfaluja határában, a Bilibók-tetőn érte több találat, életveszélyesen megsebesítve.

1945 januárjától, további hosszú út, menekülttáborok, illetve embert próbáló kezelések vártak a járásképtelen, tolószékbe ültetett, ide-oda hurcolt fiatalemberre, előbb a Balti-tenger közelében, Stettinben (ma Szczecin), később a thalei és az osterodei kórházakban, ahol az orvosoknak sikerült annyira helyre hozniuk, hogy a tanulmányai folytatására is életkedvet kapott. 1953-ban fogorvosi diplomát szerzett a göttingeni egyetemen, ahol utána a fogászati klinikán tanársegédként dolgozott, a finnugor szemináriumon a magyar nyelv lektoraként tevékenykedett. Közben családot alapított, három fia született.

1959-ben telepedett át, immáron véglegesen Svédországba, 2001-es nyugdíjazásáig a götteborgi fogászati klinikát vezette, miközben az ottani Kodály Vegyeskórusban is tevékeny szerepet vállalt. Időközben másodszor is megnősült,

Fejér Sándor hol ritkában, hol sűrűbben hazaküldött gondolataiból, papírra vetett naplószerű bejegyzéseiből „kitetszik az a nyugati világ, amely a keleti részeken oly hamis fényt áraszt, a lelkekben sehogy nem tudja helyettesíteni az otthoni szeretet ragyogását. Nem is annyira a maga nyomorúságos állapota felett búslakodik, hanem az otthoniak utáni mérhetetlen vágyakozás, a szülőfalu melegségének hiánya keseríti meg leginkább mindennapjait” – mondja Péter Sándor.

Fejér Sándor története számos olyan honfitársunk sorsának adja sommázó keresztmetszetét, akik a szülőföldtől elszakadva voltak kénytelenek székelyként és emberként helytállni.