Szűkösre tervezik Marosvásárhely költségvetését

Elsősorban az uniós pályázatok előkészítéséhez szükséges pénzösszegeket és az megvalósításukhoz elengedhetetlen önrészt foglalják bele Marosvásárhely jövő évi költségvetésébe, a fejlesztések fejezetbe. Ezeken kívül nem terveznek az adófizetők pénzéből nagyobb beruházásokat eszközölni.

Simon Virág

2009. november 20., 11:232009. november 20., 11:23

Dorin Florea polgármester úgy véli, hogy a jövő évi bevételekre is rányomja még bélyegét a gazdasági visszaesés. Amennyiben a tanácsosok is beleegyeznek, jövőben a város kölcsönt vesz fel az utak korszerűsítésére, aszfaltozására. Ezeket a munkálatokat azért szeretnék kölcsönből megoldani, hogy jusson némi pénz a víz- és csatornarendszer kibővítésére. Dorin Florea tudni véli, hogy az Aquaservnek nem lesz forrása a rendszer kibővítéséhez, így helyi költségvetésből kell a munkálatokat elvégezni. Véleménye szerint a szolgáltató volt vezetője túlméretezte a bevételi fejezetet, nem számolt azzal, hogy a marosvásárhelyiek egyre takarékosabb fogyasztók. Újságírói kérdésre válaszolva a polgármester elmondta: nem tudja, mekkora lesz a hitel, ez attól függ, hogy hány utcát foglalnak bele a korszerűsítési programba.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Már Ludasról is hordják a vizet Dicsőszentmártonba

Dicsőszentmártonban újabb megoldásokat kell találni a lakosság vízszükségletének biztosítására. A városi víztartályok üresek, már nem elégséges a Maroscsapóról a helységbe szállított víz, Ludasról próbálják pótolni a készleteket.

Már Ludasról is hordják a vizet Dicsőszentmártonba
2025. június 21., szombat

Akár már idén ősztől újraalakulhat a marosvásárhelyi katolikus iskola

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – mondta el az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Akár már idén ősztől újraalakulhat a marosvásárhelyi katolikus iskola
2025. június 20., péntek

A sóhullámok nyomán rovarok és más gerinctelenek tetemei hevernek a vízben

A parajdi sóhullám nyomán gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett Kis-Küküllőben – áll a szakemberek által küldött beszámolóban.

A sóhullámok nyomán rovarok és más gerinctelenek tetemei hevernek a vízben
2025. június 20., péntek

A helyiek szerint kontármunkát végez a kivitelező a marosvásárhelyi lakótelepen

Napokig lépcsők nélkül hagyott tömbházlakók, hetekig elhúzódó munkálatok, zöldövezetekben hagyott építkezési hulladékok és törmelékek – mindez pár száz méteren a marosvásárhelyi Tudor-lakótelepen, ahová egy panasz nyomán mentünk el.

A helyiek szerint kontármunkát végez a kivitelező a marosvásárhelyi lakótelepen
2025. június 19., csütörtök

Ideiglenesen újraindították a vízellátást több Maros megyei településen

Újraindult a háztartási víz szolgáltatása Dicsőszentmártonban, Ádámoson, Szászbogácson és Vámosgálfalván, ugyanis a Kis-Küküllő vizének sótartalma csökkent – tájékoztatott közleményében a Maros Megyei Prefektusi Hivatal.

Ideiglenesen újraindították a vízellátást több Maros megyei településen
2025. június 19., csütörtök

Strandolásra fel! – megnyílt a Víkendtelep, működnek a csúszdák

Kissé megkésve, de a kánikulára megnyitott Marosvásárhelyen a Víkendtelep. A sport- és szabadidőközpontban működnek a csúszdák, tiszta vízzel vannak teli a medencék, és egy rendezvényteret is kialakítottak. Nagylélegzetű bővítést is terveznek.

Strandolásra fel! – megnyílt a Víkendtelep, működnek a csúszdák
2025. június 19., csütörtök

A kommunikációs igazgató szerint rossz címet adtunk a sikersztorijuknak

Helyesbítésre szólította fel a Székelyhont Portik Vilmos, a Marosvásárhelyi Közszállítási Vállalat kommunikációs igazgatója, miután azt írtuk, hogy „a városi busszal utazóknak fele sem elégedett a szolgáltatással”. Közöljük az ő és a mi álláspontunkat.

A kommunikációs igazgató szerint rossz címet adtunk a sikersztorijuknak
2025. június 19., csütörtök

Hosszan elhúzódó kritikus helyzetről és károsult ökoszisztémáról számolnak be a hatóságok

Továbbra sincs ivóvíz több Maros megyei településen a sóval szennyezett víz miatt, és élő halakat sem találnak a szakemberek, sőt elhullott hódokat is láttak már a vízben.

Hosszan elhúzódó kritikus helyzetről és károsult ökoszisztémáról számolnak be a hatóságok
2025. június 19., csütörtök

Egyelőre nem találtak elpusztult halakat a hatóságok a Kis-Küküllőben, de élőket sem

Folyamatosan figyelik a Kis-Küküllőt a sós vízzel szennyezett szakaszon, de egyelőre sehol sem találtak elpusztult halakat a hatóságok szakemberei.

Egyelőre nem találtak elpusztult halakat a hatóságok a Kis-Küküllőben, de élőket sem
2025. június 18., szerda

A városi busszal utazóknak fele sem elégedett a szolgáltatással

Jobb lefedettséget, rövidebb várakozási időt, gyorsabb reagálást a panaszokra – ezeket várják a marosvásárhelyi tömegközlekedési vállalattól a buszozók, akiknek csak 43 százaléka elégedett az utazással. Az igazgató válasza: sok minden nem tőlük függ.

A városi busszal utazóknak fele sem elégedett a szolgáltatással