Hirdetés
Hirdetés

Szóvá tették, hogy rossz a játszótér – felújítják és bekamerázzák

Törött elemek a bánkfalvi játszótéren. Közösségi ügy lett belőle •  Fotó: Gecse Noémi

Törött elemek a bánkfalvi játszótéren. Közösségi ügy lett belőle

Fotó: Gecse Noémi

Két hónapon belül felújítják a jelenleg használhatatlan csíkbánkfalvi játszóteret. Az áldatlan állapotokra Facebookon hívták fel a figyelmet a helybéliek, a polgármesteri hivatal ezt követően döntött a helyreállítás mellett. Az újabb rongálások elkerülése érdekében kamerákat is kihelyeznek.

Iszlai Katalin

2018. május 17., 09:152018. május 17., 09:15

Nemtetszésüket fejezték ki a Csíkszentgyörgy község nevű Facebook-csoport tagja az egyházközségi plébániatemplommal szembeni parkban található játszótér elhanyagolt állapota miatt. A héten közzétett bejegyzésben képeket is megosztottak a hiányos és összetört jásztótéri elemekről. A problémát elsőként jelző csíkbánkfalvi férfi úgy fogalmazott:

a park jelenlegi állapotáért valószínűleg néhány rongáló is felelős, a csúszdák azonban már két éve így néznek ki.

„Itt a jó idő, a gyerekek megérdemelnének egy szép, modern, nem balesetveszélyes játszóteret” – írta, majd hozzátette, a rongálást kamerák felszerelésével lehetne megfékezni.

Hirdetés

A bejegyzés felkeltette a község lakóinak figyelmét, többen is véleményt nyilvánítottak, illetve egy internetes petíciót is elindítottak Csíkbánkfalva játszóteréért és környezetünk tisztaságáért címmel. Ebben felhívták a polgármester figyelmét a játszótér „siralmas” állapotára, illetve

arra kérték az önkormányzatot, hogy „tegyék rendbe a játszóteret, és szereljenek fel legalább két térfigyelő kamerát”.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Szerdai ottjártunkkor egyébként mi is tapasztalhattuk, hogy a játszótér valóban láthatott szebb napokat: a négy lipinka közül egyik sem használható, a hinták le vannak szakadva, az egyik csúszda lyukas, a többi faelem pedig kivétel nélkül hiányos, korhadt. Jó hír azonban, hogy a játszótér elhanyagolt állapotával kapcsolatosan közzétett bejegyzés elérte a célját, hiszen

a megrongálódott elemek helyére hamarosan újak kerülnek

– tudtuk meg György Józseftől, Csíkszentgyörgy polgármesterétől. „Amíg jó állapotban volt a játszótér, dicséreteket senki sem tett közzé a közösségi oldalakon, a hiányosságot azonban azonnal észrevették. Ennek ellenére pozitívnak tartom a facebookos kezdeményezést, hiszen ebből látjuk, hogy van igény a játszótérre. A lakók kéréseit szem előtt tartjuk, és eleget teszünk ezeknek.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

A játszótér jelenlegi állapota egyébként nem csak a rongálással magyarázható. Az ott elhelyezett faelemek már több évesek, korhadtak, eljárt fölöttük az idő. A természetes pusztulás mellett persze azt sem zárom ki, hogy valakik összetörtek egy-két szerkezetet. A rongálás visszaszorítása érdekében már fel is vettük a kapcsolatot egy szakemberrel, és a tervek szerint

Idézet
négy automatikusan forgó kamerát fogunk felszerelni a helyszínen”

– emelte ki a polgármester. Kitért arra is, a játszótér felújítására egyelőre nem készült el a végleges terv, az azonban biztos, hogy a jelenlegi elemeket újra cserélik. A polgármester zárásként elmondta, noha szűkös a költségvetésük, előreláthatóan két hónapon belül elkészülnek a játszótér felújításával.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
Hirdetés