
Fotó: Henning János
Szórványtanácskozásra kerül sor Sepsiszentgyörgyön, amelyen részt vesznek többek között Kovászna és Hargita megye szórványprogramjainak felelősei, valamint Hunyad megyei vendégek.
2010. május 07., 12:082010. május 07., 12:08
2010. június 03., 19:502010. június 03., 19:50
Fotó: Both Ildikó
A rendezvény mottója: A tömbhelyzet ajándék, és hálára, munkára kötelez. Amit ajándékba kapott egy nép, egy régió, azzal élnie kell mások javára is, és ebben ő is gazdagodik. Ennek szellemében kerül sor hétfőn kerekasztal megbeszélésekre, előadásokra, a szórvány és Székelyföld elöljárói között. A találkozó egy szűk körű megbeszéléssel veszi kezdetét, melyen igazgatók, önkormányzati vezetők, képviselők, szenátorok vesznek részt.
Fotó: Both Ildikó
Elsőként Demeter László, Kovászna Megye Tanácsa kulturális bizottságának elnöke a lehetőségeket mutatja be a Háromszék–Hunyad testvérkapcsolatban. Ezt követően Nemes Előd, Kovászna Megye Tanácsának szórványprogram-felelőse tart beszámolót, a megyei tanács szórványprogramjáról, az eddig megvalósult programokról, rendezvényekről.
Nemes Előd elmondta, egyre szorosabb a szórvánnyal való kapcsolata Háromszéknek, a közös projektek mellett bizonyíték volt erre a hunyadiak részvétele a Szent György Napokon is. A szórványvidékkel való egyházi kapcsolatokról Balla Barna komollói református lelkész fog beszélni, majd Hargita megye szórványprogramját is megismerhetik az érdeklődők.
A helyiek beszámolói, előadásai mellett a Hunyad megyeiek előadással készülnek az ott élők helyzetéről, mindennapjairól. Itt lesz Kocsis Attila, a Téglás Gábor Iskolacsoport igazgatója, Babos Aranka, a vajdahunyadi RMDSZ elnöke, a Huniadi Cantores régizene-együttes tagja, zenetanárnő és Kofity Zoltán, a szórványprogram Hunyad megyei felelőse.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.