
Fotó: Nemes Előd
Dévára látogattak azok a háromszéki diákok, akik a nyár folyamán együtt táboroztak a szórványvidéki fiatalokkal. A közel ötven diák Kinda Eleonóra és Dézsi Márta pedagógusok vezetésével a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontot és a Dévai Szent Ferenc Alapítványt látogatták meg, ahol a házigazdák nagy szeretettel fogadták őket.
2010. november 05., 12:162010. november 05., 12:16
2010. november 05., 14:552010. november 05., 14:55
Fotó: Nemes Előd
Az idei nyár a barátságok jegyében telt, ugyanis együtt táboroztak a sepsiszentgyörgyi és dévai diákok a háromszéki Benedek-mezőn. Ezúttal a sepsiszentgyörgyiek látogattak vissza barátaikhoz, nem is üres kézzel: minden diák személyes ajándékot vitt barátainak, a Böjte Csaba által működtetett alapítvány lakói például tisztálkodási felszereléseket és ruhacsomagokat kaptak, a dévai magyar óvodásokat pedig írószerekkel és meséskönyvekkel lepte meg Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala.
Fotó: Nemes Előd
Nemes Előd – aki a szórványprogramokért felelős – elmondta, a Szent Ferenc Alapítványnál tapasztalt rend és tisztaság jó benyomást gyakorolt a szentgyörgyiekre, akik nem győztek csodálkozni azon, hogy egy huszonnyolc éves nevelővel nyolc fiúgyerek lakik, de mégis rend és tisztaság van a lakásban.
Fotó: Nemes Előd
Déva egyetlen magyar iskolájának, a Téglás Gábor Iskolaközpontnak a történetét Kocsis Attila igazgató elevenítette fel, aki az intézmény tanárainak és diákjainak kíséretében fogadta a háromszékieket. A jól felszerelt, új iskolaépületben hatszáz magyar diák tanul, és bentlakás is működik, melyet az intézmény alapítványának segítségével tartanak fent. Magos Déva várának megtekintése is részét képezte a fiatalok programjának, és noha a vár felújítás alatt áll, méretei és a csodálatos magaslati kilátás mindenkit kárpótolt.
Fotó: Nemes Előd
A találkozás legfőbb célja a kapcsolatok ápolása, hiszen a jól sikerült táboroknak köszönhetően a fiatalok naponta tartják egymással a kapcsolatot az internet segítségével – leveleznek, beszélgetnek. Olyan dévai diák is van, aki az egész nyarat Sepsiszentgyörgyön töltötte újdonsült barátaival, de van, aki fontolgatja, hogy kilencedik osztálytól a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Líceum dráma tagozatán folytatja tanulmányait.
Sírva fogadtak, és sírva búcsúztunk – mesélte az egyik háromszéki résztvevő, aki szerint a kapcsolattartás, a találkozás öröme a legnagyszerűbb érzés, egy puszi és egy ölelés mindennél többet ér.
Személyzetének negyedét, 172 embert engedett el a kézdivásárhelyi Zarah Moden nadrággyár múlt hét végén. A kényszerintézkedést a minimálbér kötelező emelése és az olcsó ázsiai munkaerő jelentette konkurencia váltotta ki.
Beteltek a helyek az ingyenes melanómaszűrésre, amelyet szeptember 21–25. között szervez a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház a Kézdivásárhelyi Municípiumi Kórházzal együttműködésben.
Jelvénykíállítás nyílik csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Vadászati és Természettudományi Múzeumban. A több mint 5000 darabos tárlat a sporttól az űrkutatásig több témát is felölel.
Hosszú évek óta nem volt ilyen népes mezőny a Székely Vágtán, összesen 35 lovas állt rajthoz. A szervezők szerint külön öröm, hogy egyre több fiatal kapcsolódik be a lovassportba, ami azt mutatja, hogy van utánpótlás.
Tizenkettedik alkalommal vitték motorozni a sepsiszentgyörgyi Írisz Ház fogyatékkal élő foglalkoztatottjait a háromszéki motorosok. A résztvevők Erősdre utaztak, ahol ünnepi istentiszteleten majd közös bográcsozáson vesznek részt.
Terepjárós honfitársaink Mongólia után kissé megülték magukat Kazahsztánban. Azóta azonban megkerülték az Iszik-tavat, átkeltek a Pamíron, végigautóztak az afgán hegyek mentén, zongorakoncertet hallgattak Szamarkandban, és most hazafelé tartanak.
Nagy hajrával, a vezetést az utolsó körben megszerezve Etéd lovasa, Kelemen Sándor Géza nyerte a 15. Székely Vágtát. A verseny többi futama is számos előre nem látott helyzetet, sok izgalmat hozott a nézőknek. Sérülés vagy baleset szerencsére nem történt.
Elkezdődött a Bodok-hegység 1194 méter magas csúcsára tervezett kilátó építése. Egyelőre az alapozásnál tartanak, az építményt darabonként szállítják fel a hegytetőre – adta hírül Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.
Szexuális bűncselekmény miatt korábban már letöltötte jogerősen kiszabott börtönbüntetését az a 40 éves, Kovászna megyei férfi, akinek ismételten egy kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt kell felelnie a törvény előtt.
A vasgárdista szemlélet markáns jelenlétét jelzi az AUR által kezdeményezett, a román zászló megcsókolását kötelezővé tevő törvénytervezet – véli Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az államnak kötelessége lenne határozottan fellépni.