Szimpátiatüntetés szombaton Marosvásárhelyen

A marosvásárhelyi Petőfi-szobornál szervez Magyarországgal és a magyar kormánnyal szolidarizáló rendezvényt az MPP szombaton 17 órától. Ugyanakkor az EMNT a budapesti békemenetre indít autóbuszokat.

Gáspár Botond

2012. január 19., 12:042012. január 19., 12:04

2012. január 19., 16:342012. január 19., 16:34

„Erdély több településén szervezünk szolidaritási nagygyűlést a budapestivel egyidőben, tehát szombaton romániai idő szerint 17 órától, amelyen a magyar kormányt támogatjuk politikai-gazdasági elveiben. Köszönetet mondunk a magyar kormánynak a kettős állampolgárságért és más olyan intézkedéséért, amely a határon túli, a romániai magyarságnak segítséget jelentett” – ismertette csütörtöki sajtótájékoztatóján az MPP Maros megyei elnöke, László György.

Hozzátette, a rendezvényre engedélyt kértek és kaptak a polgármesteri hivataltól, 20-30 perces nyugodt, csendes tiltakozást szerveznek, megközelítőleg 150 személy részvételére számítanak.

„Mindenkit hívunk és várunk, Marosvásárhely polgárait, akik támogatják Magyarország kormányát. Az SZNT és az EMNT már jelezte részvételi szándékát, és várjuk az RMDSZ válaszát is, hiszen ez nem politikai rendezvény, hanem civil, polgári kezdeményezés” – mondta László György. Hangsúlyozta, a Petőfi-szobortól szervezetten nem mennek át a másik felvonulásra – ugyanis immár majdnem egy hete a főtéren „spontán” tiltakozás kezdődik 18 órakor.

A Székely Nemzeti Tanács marosszéki elnöke, Biró Zsolt elmondta, a magyar kormányt támogató utcai megmozdulásokat tartottak a lengyelországi Varsóban is és más európai országokban, így teljesen természetes, hogy Erdélyben, Székelyföldön is sor kerüljön ilyenre.

Marosvásárhelyről is a budapesti békemenetre

A magyar kormányt támogató és az elfogult nemzetközi híradásokat elutasító budapesti békemenetre szervez szimpatizánsokat az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. A marosvásárhelyiek két busszal mehetnek Budapestre szombaton, mindkettő Sepsiszentgyörgyről indul, és különböző útvonalakon érkezik a magyar fővárosba. Hozzávetőlegesen romániai idő szerint 7 órakor és 7.30-kor, tehát a két autóbusz fél óra eltéréssel érkezik Marosvásárhelyre. A részvétel előzetes feliratkozás alapján történik, a marosvásárhelyiek a sepsiszéki EMNT elérhetőségén, a 0267-310551-es telefonszámon jelentkezhetnek (szervező: Nemes Előd). A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy mécsest vagy gyertyát, valamint nemzeti színű zászlót és helységnévtáblákat vigyenek magukkal. Az út részvételi díja 50 lej. A székelyföldi mellett az EMNT autóbuszt indít a partiumi és a közép-erdélyi régióból is (Nagyvárad: 0259-220126 – Nagy József Barna, Kolozsvár: 0264-455061 – Szabó Lilla).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

A hó súlya alatt beomlott a marosvásárhelyi állatkert egyik röpdéje

Földrengéshez hasonló zajt és mozgást eredményezett pénteken reggel a hó súlya alatt összeomlott röpde a marosvásárhelyi állatkertben. A Zöld házat és környékét is lezárták.

A hó súlya alatt beomlott a marosvásárhelyi állatkert egyik röpdéje
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Baleset miatt áll a forgalom Désfalva és Harangláb között

Két autó ütközött össze Désfalva és Harangláb között pénteken reggel, többen is megsérültek.

Baleset miatt áll a forgalom Désfalva és Harangláb között
2026. január 16., péntek

Legtöbb ezer lejt adnak vissza a fogyatékkal élők adójából, de már most van egy feltétel

Noha a konkrét határozattervezet még nincs meg, de Marosvásárhelyen úgy néz ki, legtöbb ezer lej értékben fogják visszatéríteni a fogyatékkal élők által befizetett adót, jövedelem függvényében.

Legtöbb ezer lejt adnak vissza a fogyatékkal élők adójából, de már most van egy feltétel
2026. január 15., csütörtök

A polgármester ígérete szerint idén elkészül a belvárosi mélygarázs

Folytatni fogják a beruházásokat és a megkezdett munkálatokat Marosvásárhelyen – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Soós Zoltán polgármester. Ottjártunkkor láttuk, hogy a városháza közelében épülő mélygarázsnál gőzerővel dolgoznak.

A polgármester ígérete szerint idén elkészül a belvárosi mélygarázs
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Ittasan balesetezett egy nő Maros megyében

Erősen ittas állapotban ült a kormányhoz egy nő Maros megyében szerdán este, baleset lett a vége.

Ittasan balesetezett egy nő Maros megyében
Ittasan balesetezett egy nő Maros megyében
2026. január 15., csütörtök

Ittasan balesetezett egy nő Maros megyében

2026. január 15., csütörtök

Baleset akadályozza a forgalmat Maroskeresztúron

Két autó ütközött össze Maroskeresztúron, három ember megsérült. A helyszínen félsávon, rendőri irányítással halad a forgalom.

Baleset akadályozza a forgalmat Maroskeresztúron
Baleset akadályozza a forgalmat Maroskeresztúron
2026. január 15., csütörtök

Baleset akadályozza a forgalmat Maroskeresztúron

2026. január 15., csütörtök

Kezdetét veszi a Kultúra hete Marosvásárhelyen

Csütörtöktől kezdődően egyhetes programsorozattal ünnepli a román és a magyar kultúrát a Studium–Prospero Alapítvány Marosvásárhelyen.

Kezdetét veszi a Kultúra hete Marosvásárhelyen
Kezdetét veszi a Kultúra hete Marosvásárhelyen
2026. január 15., csütörtök

Kezdetét veszi a Kultúra hete Marosvásárhelyen

Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

A hulladék lemérésére, átlátható díjszabásra készülnek Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen zajlik az új, RFID-chippel ellátott vegyes- és biokukák kiosztása. A cél az igazságosabb díjszabás és a mérhető hulladéktermelés, de amíg az új kukák kompatibilisek lesznek az új járművekkel, még a régieket kell használni.

A hulladék lemérésére, átlátható díjszabásra készülnek Marosvásárhelyen
2026. január 14., szerda

Nem mindegy a vegyipari kombinát tulajdonosainak, hogy mennyiért adják el a létesítményt a Romgaznak

A vegyipari kombinát közleménye, amelyben a késleltetett eladási folyamatra is hivatkozva jelenti be, hogy kényszerszabadságra küldi alkalmazottait, nem hatja meg a Romgazt – írja utóbbi válaszként. Maros megye prefektusa is megszólalt az ügyben.

Nem mindegy a vegyipari kombinát tulajdonosainak, hogy mennyiért adják el a létesítményt a Romgaznak
Hirdetés