
Klasszikusok és új könyvek is vásárolhatók a Könyvturiban
Az Egyfeszt Összművészeti Fesztiválon Színház- és könyvudvar is működik a gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár udvarán. Itt van lehetőség megpihenni, olvasgatni, könyvet vásárolni, játszani, vagy akár színházi előadáson, könyvbemutatón részt venni.
2021. július 30., 15:292021. július 30., 15:29
A Színház- és könyvudvarban a színház- és irodalomkedvelők bőven találnak számukra érdekes programot vagy csak olvasásra való helyszínként is örömmel használják azok, akik szívesen böngészik a régi vagy új kiadványokat. A Gutenberg Könyvesbolt nyitva tart 10 és 22 óra között igazi hangulatos könyvkuckót biztosítva. A könyvturiban pedig hosszú időt el lehet tölteni a böngészéssel, válogatással, ráadásul jótékony célt is támogathatunk azokkal a kiadványokkal, amelyeket hazaviszünk.
„Már néhány éve elindítottuk ez a kezdeményezést, ezáltal megmentjük a könyveket, nem kerülnek szemetesbe, tűzbe, hanem új gazdára találnak, és a bevételből új könyveket vásárolunk a könyvtárnak. Emellett irodalmi játékokkal is készültünk, kreatív írásért, versírásért jár a könyv, könyvekből kikeresett idézetek, vicces, improvizációs játékok is vannak egész nap, amikor 2-3 személy szívesen részt vesz ebben.
– részletezte Miklós Réka, vagyis írói álnevén Bleeding Bride, a Tini Irodalmi Kör vezetője.
A Gutenberg Kiadó könyvkuckója
Az Erdélyi Magyar Színházi Plakát-, illetve a versképekből nyílt kiállítást is meg lehet tekinteni. Lesznek kerekasztal-beszélgetések Írok a neten, Amikor a Netflix megeszi az irodalmat, Kötetlenül a kötelezőkről címmel. Bemutatják Varga Melinda A fásult kebelnek nincs költészete & A Pacsirta és a Sas utca sarkán & Kifordított ég című könyvét, a Vajon nagyi és a száguldó várost a Gutenberg Kiadótól, Böjte Csaba Füveskönyvét, Kovács Levente Trinidad messze van című kötetét, lesz közönségtalálkozó Grecsó Krisztiánnal és Hrutka Róberttel, meg lehet nézni a Figura Stúdió Színház Kövekkel a zsebében című, illetve S.Ö.R. – Shakespeare Összes Rövidítve című előadását is.
A Színház- és könyvudvar, valamint az Egyfeszt Összművészeti Fesztivál teljes programkínálata megtalálható az egyfeszt.ro honlapon.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
szóljon hozzá!