Szférával rajtol a Forgatag

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

A kortárs művészeti térnek nevezett Szférával indul idén a hetedik Vásárhelyi Forgatag, ami azt jelenti, hogy már a hétvégén élettel telik meg a Horea utcai volt zsidó iskola udvara. Fülöp Tímea programfelelős szerint idén is azt szeretnék megmutatni, hogy a jelenben mi az, ami a legérdekesebb, legyen az művészet, előadás, zene, színház vagy épp egy műhelymunka.

Szász Cs. Emese

2019. augusztus 21., 17:302019. augusztus 21., 17:30

2019. augusztus 22., 19:592019. augusztus 22., 19:59

Bár különböző néven, kisebb vagy nagyobb programokkal, szinte a kezdetektől része a Vásárhelyi Forgatagnak a Szféra Kortárs Művészeti Tér, amely egy ideig az Aranykakas udvarán, tavalytól pedig Marosvásárhely régi zsidó iskolájának udvarán zajlik.

Fülöp Tímea programfelelős szerint nem véletlen, hogy mindig egy lepusztult épület környékén szervezik meg rendezvényüket, ők ugyanis

arra törekednek többek közt, hogy a művészet eszközeivel hívják fel a figyelmet az épített örökségre.

Idén már augusztus 23-án, pénteken 15 órától elkezdődik a Szféra, hétvégén pedig reggel 10 és este 10 között várja a látogatókat a Horea utca 13–23. szám alatt. A három nap alatt különböző művészeti ágak eseményeire várják az érdeklődőket, 17 órától pedig már koncertekre is.

Idézet
Minden területen arra törekszünk, hogy megmutassuk, mi az, ami a jelenben a legizgalmasabb, legérdekesebb, ezért akár kísérleti projekteket is megmutatunk, sok éppen a helyszínen készül

– fogalmaz Fülöp Tímea.

Több műhelymunka is zajlik majd a Szférán, mint például történetmesélés, színház, de még a palkát készítés témájában is. Utóbbit egy neves lengyel grafikus, Monika Starowicz tartja. Bulgáriából érkezett két fiatal színész, Ketty Mazinova és Stefan Prohorov, akik egész héten színházi workshopot tartanak, amelynek eredménye egy a zsidó iskolához kötődő színházi performansz lesz, amit szombaton és vasárnap is eljátszanak a Szférán.

Téma lesz a hétvégén az idén 30 éves román forradalom és rendszerváltás is, Gáspárik Attilával és Makkai Jánossal zajlik a közös emlékezés, de Sebestyén Spielmann Mihály történész azt is elárulja majd, hogy milyen a kóser étel, mi az a macesz és miért törnek poharakat a zsidó esküvőkön. Amit a szemezgetésből is kitűnik, a programkínálat igencsak gazdag, részleteiben a www.forgatag.ro oldalon lehet megtekinteni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

VIII. Ősök Napja – Bugac, 2025. augusztus 8–10.

Akit érdekel őseink történelme – legyen szó az ősi vallásról, lovas népünk mibenlétéről vagy a korai magyar hősök történelmi szerepéről –, annak idén is ott a helye a 2025. augusztus 8–10. között tartott VIII. Ősök Napja ünnepen.

VIII. Ősök Napja – Bugac, 2025. augusztus 8–10.
2025. július 11., péntek

Nacsa Lőrinc: elérhető a Határtalanul program legújabb pályázati kiírása

Elérhető a Határtalanul program legújabb pályázata csütörtöktől – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi-táborban tartott sajtóeseményen.

Nacsa Lőrinc: elérhető a Határtalanul program legújabb pályázati kiírása
2025. július 11., péntek

Saját tenyésztésű bárányhúst ettek, lépfenével kerültek kórházba

Lépfenefertőzéssel (anthrax) kezelnek két személyt a bukaresti Matei Balș járványtani intézetben – közölte csütörtök este az egészségügyi minisztérium.

Saját tenyésztésű bárányhúst ettek, lépfenével kerültek kórházba
2025. július 11., péntek

Nicușor Dan: Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához

Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén amelyet csütörtökön tartottak videókonferencia formájában.

Nicușor Dan: Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához
2025. július 11., péntek

Erdélyi önkéntes tűzoltók is segítettek a viharkárok eltakarításában Magyarországon

Nyárádszeredai önkéntes tűzoltók is segítséget nyújtottak Magyarországon, miután orkán erejű vihar vonult végig számos településen és jelentős károkat okozott.

Erdélyi önkéntes tűzoltók is segítettek a viharkárok eltakarításában Magyarországon
2025. július 11., péntek

Több csíkszeredai utcában is áramkimaradással indult a nap

Csíkszereda jelentős részében áramszünetre ébredt a lakosság pénteken.

Több csíkszeredai utcában is áramkimaradással indult a nap
2025. július 11., péntek

Hogyan hat a lakosságra az áram drágulása és mit tehetünk ellene?

2025. július 1-jétől Romániában megszűnt a villamos energia árának állami korlátozása, amely az áram drágulását eredményezi.

Hogyan hat a lakosságra az áram drágulása és mit tehetünk ellene?
2025. július 10., csütörtök

Maláriával diagnosztizáltak egy férfit, aki nem járt mostanában külföldön

Maláriával diagnosztizáltak egy bukaresti férfit – közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium.

Maláriával diagnosztizáltak egy férfit, aki nem járt mostanában külföldön
2025. július 10., csütörtök

Felszámolják az első román fapados légitársaságot

A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.

Felszámolják az első román fapados légitársaságot
2025. július 10., csütörtök

Az Egyfeszt összművészeti fesztivál felejthetetlen élményt ígér

Az Egyfeszt összművészeti fesztivált idén július 31 és augusztus 3. között tartják Gyergyószentmiklóson. Mutatjuk a fellépőket.

Az Egyfeszt összművészeti fesztivál felejthetetlen élményt ígér