
Ki lehet hozni ebből már valami jót? Képünk illusztráció
Fotó: László Ildikó
Szeptemberben indíthatják el az idei roncsautóprogramot, 200 millió lejes keretösszeggel – jelentette be a környezetvédelmi minisztérium.
2025. augusztus 19., 19:252025. augusztus 19., 19:25
Késve, de végül mégis elindulhat az idei roncsautóprogram, 200 millió lejes keretösszeggel, és a frissített irányelveket e hét végéig bocsátják közvitára – tájékoztatott a környezetvédelmi minisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter korábban úgy nyilatkozott, hogy az új gépkocsik vásárlását ösztönző program elindítása mellett szól a gazdaságra gyakorolt hatásán kívül az is, hogy az állami támogatásra számítva sokan már előleget is befizettek egy új autóra.
A tárcavezető szerint a roncsautóprogram jövő évi sorsa még függőben van. A minisztérium elképzelése ugyanis az, hogy közép- és hosszú távon a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM) az egyértelműen számszerűsíthető környezeti hatású programokat részesítse előnyben – közölte Buzoianu.
Az AFM június közepén jelentette be, hogy az új kormány megalakulásáig felfüggeszti az elindításra váró környezetvédelmi programjait, köztük a roncsautóprogramot is. A döntést azzal indokolták, hogy az új kormánynak kell döntenie a költségvetési prioritásokról.
Az eredeti kiírás szerint a magánszemélyek június 19. és 2025. november 27. között, a 610 millió lejes keret kimerüléséig igényelhettek volna autóvásárlási támogatást.
A hőmérséklet szerdától országszerte csökkenni fog, csütörtökön és pénteken pedig az évszakhoz képest szokatlanul hideg idő várható, a hőmérsékleti értékek 8–12 fokkal alacsonyabbak lesznek a többéves átlagnál.
Kompromisszumos költségvetést fogadott el Hargita Megye Tanácsa keddi, áprilisi ülésén. Bevételi oldalon 828 millió lejjel, kiadási oldalon 907 millió lejjel számolnak. A két összeg közötti különbség egyensúlyba hozása még számos tényezőtől függ.
A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Béke – Románia az első frakciói kedden benyújtották a parlamentben a bizalmatlansági indítványt.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) közös bizalmatlansági indítványát nagy valószínűséggel megszavazza majd a parlament, és a kormány megbukik – jelentette ki Tánczos Barna kormányfőhelyettes.
Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
Romániában nincs gázolajhiány, a helyenként jelentkező ellátási zavarokért az üzemanyag-forgalmazók a felelősek, mivel nekik kell biztosítaniuk a megfelelő logisztikát és az időben történő szállítást.
A rendőrség egyetlen nap alatt közel 400 szabálysértést állapított meg a vasúti átjáróknál – idézi a Román Rendőrség közleményét az Agerpres.
Egy csereháti terület megvásárlását kezdeményezte soros ülésén a székelyudvarhelyi önkormányzat, ahol ifjúsági lakásokat építenének a közeljövőben. Emellett az Eötvös József Szakközépiskola felújításával kapcsolatban is történt némi előrelépés.
Politikai források szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) még kedden beterjeszti a parlamentbe az Ilie Bolojan vezette kormány elleni közös bizalmatlansági indítványát.
Lecsökken a kezdő és a tapasztalt pedagógusok bére közti különbség, és éppen a nagy pályarégiséggel rendelkezők járnak rosszul, ha jelenlegi formájában véglegesítik az új egységes bértörvénytervezetet. Az érdekvédelem általános sztrájkra készül.
szóljon hozzá!