Hirdetés
Hirdetés

Szentképfestés vásárhelyi ortodox templomokban az adófizetők pénzén

Képünk illusztráció •  Fotó: Boda L. Gergely

Képünk illusztráció

Fotó: Boda L. Gergely

A marosvásárhelyi egyházaknak több mint 976 ezer lejes támogatást hagyott jóvá a helyi önkormányzat a legutóbbi ülésen. A legnagyobb összeget a Vártemplom kapta, közel 230 ezer lejt, amit a templompadok cseréjére és javításra költhetnek, de összességében az ortodox templomoknak jut a legtöbb, mégpedig szentképek festésére.

Simon Virág

2018. június 04., 21:012018. június 04., 21:01

A marosvásárhelyi önkormányzat idén két és fél millió lejt szán a költségvetéséből az állam által elismert felekezetek támogatására. Az összeget, amennyiben szükség lesz rá, ki lehet egészíteni, a kéréseket pedig a beérkezések sorrendjében bírálják el.

Idén február és április között nyolc gyülekezet kért támogatást a városi költségvetésből. A kéréseket és az elbírásárlásokat, illetve a támogatási összegeket tartalmazó határozattervezetet Makkai Gergely alpolgármester nyújtotta be, az indoklásban pedig az is szerepel, hogy a kérések jogosságát megvizsgálták, és miden esetben indokoltnak tartották.

A határozattervezet megszavazása előtt Radu Bălaș, a Szabad Emberek Pártjának tanácsosa elmondta, egyetért az egyházak támogatásával, de

semmiképp nem ért egyet azzal, hogy a szentképek festését a helyi adófizetők pénzéből oldják meg.

Szerinte ezt a kiadást az egyházaknak a hívektől kellene összegyűjteniük, és lehetőségeik függvényében költsenek erre.

Călin Moldovan liberális tanácsos védelmébe vette az ortodox egyházakat,

mondván, minden templomban vannak szentképek, amelyek hozzátartoznak az épületekhez, és feltétlenül szükség van rájuk. A határozatot végül a három POL-os tanácsos ellenszavazatával elfogadták.

Hirdetés

A határozat értelmében közel 230 ezer lejt kap a marosvásárhelyi Vártemplom fenntartási, illetve javítási költségekre: tételenként fel van sorolva, hogy új padokat szeretnének vásárolni és újrapadolni a templom egy részét. Mint korábban beszámoltunk róla, gomba támadta meg az épület fából készült részeit, és emiatt a templombelső egy részét nem lehet használni, valamint feltétlenül ki kell cserélni a padlózat és a padok egy részét. A felsővárosi református gyülekezet is kap támogatást, egy picivel több mint 37 ezer lej értékben, amit egy hangosító berendezés megvásárlására és a fenntartási költségek fedezésére fordíthatnak.

Három ortodox gyülekezet kért és kapott pénzt szentképek festésére, kettő 190–190 ezer lejt, egy harmadik pedig 90 ezer lejt. A határozatból kiderül, hogy a templom díszítése igen költséges, hiszen

a templombelső festése 620 ezer lejbe kerül, és ebből az érintett gyülekezet csupán 20 ezer lejt tud biztosítani, a többire a város segítségét kéri.

A három, szentképekre adott támogatás mellett két újabb ortodox gyülekezet kapott támogatást 90–90 ezer lej értékben fenntartási költségekre és fogyóanyagokra, illetve egy görög katolikus gyülekezet 60 ezer lejt különböző kiadásokra.

Marosvásárhelyen a városháza honlapján feltüntetett jegyzék alapján 18 ortodox templom van, plusz a börtönben lévő kápolna. Római katolikus templomból nyolc van (beleértve a minorita templomot is), valamint öt görög katolikus, tíz református, két unitárius és egy magyar evangélikus templom. Ezenkívül van még egy baptista, öt pünkösdista, öt hetednapi adventista gyülekezet és egy zsidó hitközség.

Hirdetés
3 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Üzent a rektor a kolozsvári BBTE egyik bentlakásában keletkezett tűzeset után

Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.

Üzent a rektor a kolozsvári BBTE egyik bentlakásában keletkezett tűzeset után
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Impozáns helyszínen történt a tegnap esti tömeges rosszullét – részleteket közöltek a hatóságok

Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.

Impozáns helyszínen történt a tegnap esti tömeges rosszullét – részleteket közöltek a hatóságok
2026. szeptember 27., vasárnap

Helyreállt a hőmérsékleti világrend, és ezt a csíkiak érzik a legjobban

A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.

Helyreállt a hőmérsékleti világrend, és ezt a csíkiak érzik a legjobban
2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés