
George Becali bejelentette: függetlenként indul, de nem lép ki az AUR-ból
Fotó: Radu Tuta/Agerpres
George Becali szerdán bejelentette, hogy függetlenként indul az elnökválasztáson, de nem lép ki a Románok Egyesüléséért Szövetségből (AUR), mert nem kérték tőle.
2025. február 27., 08:402025. február 27., 08:40
Becali a parlament épületében azt nyilatkozta, hogy „szent kötelességének” érzi indulni az államfőválasztáson. „Volt már Romániának ateista elnöke, más vallású elnöke, de
– idézi Becalit az Agerpres hírügynökség.
Hozzátette, tájékoztatta szándékáról a Georgescut támogató George Simiont is, és az AUR elnöke nem kérte tőle, hogy lépjen ki a pártból, így
Úgy véli, nem lesz nehéz összegyűjtenie a 200 ezer támogató aláírást, nyilatkozata szerint PSD- és PNL-tagok, illetve mások is felajánlották, hogy segítenek neki ebben.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
4 hozzászólás