Szent János utca: „köszönjük a szép munkát”!

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Megtekintette a felújított Szent János utca munkálatait Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere november 18-án. Az utca lakói tetszésüknek adtak hangot, hiszen régóta vártak a minőségi aszfaltburkolatra. A munkát a Multipland Kft. végezte, közösen az ING Service Kft.-vel.

Antalfi József

2010. november 18., 16:142010. november 18., 16:14

2010. november 19., 10:362010. november 19., 10:36

Mint a polgármester mondta, ez mindenki számára öröm, hisz régóta elkészülhetett volna. „Ezalatt legalább húsz évet értek. Gondolom, mind a Szent János utcaiak, mind a Tavasz sétány lakói egyaránt örülnek: ez közel 250 családod érint. Az eddig elkészült munkálatok hozzávetőleges értéke 800 000 lej. Mondhatnánk, hogy nem volt könnyű, hiszen egy nehéz útszerkezeten kellett kiviteleznünk a munkálatokat. A járda térkőből készült, és ez annak lehetőségét is magában hordozza, hogy a villanyvezetékeket is a földbe lehet majd tenni anélkül, hogy az aszfaltréteget feltörnénk” – részletezte Bunta. A munkálatokkal itt nem állnak meg, hiszen már idén meg szerették volna csinálni az Ady Endre utcai útkereszteződést is. Tekintettel arra, hogy eléggé elrontották a csalókai rész esővíz-levezetését, le kellett állniuk a kereszteződés előtt.

„Tudjuk, hogy amikor nagy esőzés van, befolyik a víz az oldalból.” Összesen 3090 m2 útburkolatot, valamint 1670 m2 járda felületét tették rendbe az utcában. A polgármester hozzátette, hogy az idei munkálatokat és az őszt a Szentimre utca felújított szakaszával búcsúztatják. „A Kút és a József Attila utcák után ez is kívánta az újítást, ugyanis ott jár le a Tábor-negyediek zöme. Ennek értéke 75 000 lej” – fejezte be Bunta.

A kivitelező cég szakemberei megköszönték az utca lakóinak a türelmet, hiszen a munkálatok elején volt az az eset, amikor a korai terv szerint a járdák túlzottan magasak lettek volna. „Megoldottuk a problémát, most úgy látjuk, hogy mindenki elégedett” – tette hozzá Bartók László, az egyik kivitelező cég képviselője.

„Köszönjük, hogy ilyen ügyesen megcsinálták” – véleményezte a munkálatokat Joó Aladár, az utca egyik lakója. „Az egész utca örvend, hogy ilyen szép munkát csináltak, mert eleget kínlódtunk a sárban. Örülünk, hogy tisztaság van és rend, vigyázunk rá. Meg vagyunk elégedve” – mondta Bordás Sándor lakó.

Az elöljárók hozzátették, hogy a napokban felszerelik az átjárók tábláit, továbbá a szemeteskukákat is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés