Szeptember 24-e fontos ünnepe a katolikus egyháznak a magyarok lakta vidékeken. Sepsiszentgyörgyön a Szent Gellért nevét viselő plébániatemplomban, szombaton idén még nagyobb figyelem övezte a vértanú-püspök emlékét: a búcsú keretében szobrot avattak és a templom tornyát is felszentelték.
2011. szeptember 26., 10:022011. szeptember 26., 10:02
2011. szeptember 26., 13:592011. szeptember 26., 13:59
Az egyébként nagy befogadóképességgel rendelkező templomban több száz érdeklődő várta a mise kezdetét, azonban vendégek messze földről is érkeztek – többek között a felszentelést celebráló Bíró László magyarországi püspök, Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete is, valamint a díszes, piros mintákkal hímzett palástot viselő szent Gellért Lovagrend tagjai is részt vettek az eseményen. Az 1987-ben felszentelt templomnak sok ideig nem volt tornya: hiszen már az is kisebb csodának minősült, Csató Béla plébános, aki a hajdani imaház helyére templomot álmodott a Ceașescu korszak minden akadálygördítése ellenére elérte, hogy elkészülhessen az épület.
A Szent Gellért templomban három éve papi szolgálatot teljesítő Takács Dezső azonban a torony mellé szobrot is szeretett volna. A 4 millió forint értékű kerámiaalkotás a Szent Gellért püspököt és az őt követő, gyerek Szent Imre herceget ábrázolja. A plébános köszönetet mondott Tamás Sándornak, a megyei tanács elnökének, az intézmény 10 000 lejes anyagi támogatása nélkül nem lehetett volna a felújítási munkálatokat lezárni. Bíró László püspök a szentek aktualitásáról beszélt: Szent Gellért és Szent Imre olyan értékrendet képviselnek, amelynek hiányában nem képzelhető el a jövő, „mert a jövő, csak a múltra építve születik”.
Füzes Oszkár Magyarország bukaresti nagykövete ünnepi beszédében elmondta: ahol Szent Imre és Szent Gellért emléke megtalálható, ott nem csak a helyi közösség, hanem a teljes magyarság is otthon van. A nagykövet kifejtette: az elmúlt négy év során Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy városa is látványos fejlődésnek indult, a helyi vezetők érdeme, hogy a vidéken érzékelhető a haladás.
Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.
Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.
Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
szóljon hozzá!