
Egy önkéntes akció keretében több mint száz köbméter szemetet gyűjtöttek össze május 21-én a zeteváraljai víztározó partjáról.
2011. május 23., 12:312011. május 23., 12:31
2011. május 23., 20:292011. május 23., 20:29
Ez az akció arra szolgál, hogy példát mutassunk – mondta Benzár László, a Székelyudvarhelyi Nagy-Küküllő Horgásztársulat alelnöke. „Tisztább körülmények közt kellemesebb horgászni mindenkinek. A természet is megköszöni. Az horgásztársulat tagjai közül több mint ötven sporthorgász gyűlt össze az akción” – fogalmazott az alelnök.
Tíz gyerek is részt vett a szemétgyűjtésen, a Tarcsafalvi Unitárius Egyházközség részéről. Pitó Attila lelkész kifejtette, hogy minden szombaton vallásórát szoktak tartani a gyerekeknek, ezúttal egy egész naposra nyúlt ki, kirándulással is egybekötve. „Kevesebb szemetet találtunk, mint amire számítottunk. Nem ez volt az első akció, amin részt vettünk: pár évvel ezelőtt a tarcsafalvi patak medréből annyi hulladékot kiszedtünk, hogy a szemétszállító autó kétszer kellett forduljon. Ahogy észrevettük, leginkább pillepalackot dobnak el az emberek, de a sörösdoboztól kezdve az autó spojleréig, a bőröndön át minden megtalálható – egyszóval széles volt a skála” – magyarázta a lelkész. A begyűjtött szemetet az AVE Hargita díjmentesen elszállította.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
Egyházi kórusok találkozóját szervezik meg Székelylengyelfalván: a székelyudvarhelyi főesperesi kerület kórusainak 26. találkozóján mintegy 430 résztvevő és 18 kórus lép fel április 18-án, szombaton.
szóljon hozzá!