Rendkívüli önkormányzati ülésen kerül napirendre pénteken a csíkszeredai Közüzemek helyzete, tevékenységi területeinek jobb behatárolása, ezek átláthatóbbá tétele.
2009. december 10., 17:292009. december 10., 17:29
Ráduly Róbert Kálmán polgármester elmondása szerint, mintegy négy évvel ezelőtt önkormányzati döntés született a Közüzemek átszervezéséről, arról, hogy minden tevékenységi területet külön kell választani. A pénteki örnkormányzati ülésen pedig tulajdonképpen az akkor megfogalmazottakkal érnek révbe a városatyák.
Meglátása szerint az átszervezés tekintetében lényeges mozzanat volt a Harvíz Rt. létrehozása, majd ezt követően a vagyongazdálkodásnak a városhoz való visszakerülése, maradt tehát a távhő és a közszállítás, amit olyan formában szerveznek át, hogy „a Közüzemek fogja mindkettőt végezni csak egyértelmű, világos betekintést, rálátást biztosít a városnak”.
A polgármester tájékoztatása szerint egyébként január elsejétől a Közüzemeknél egy új szervezeti felépítés lép életbe, ez pedig jelentős személyzetcsökkentést is jelent. A Harvíz megalakulását követően a Közüzemeknél 179 személy maradt, a vagyongazdálkodási tevékenységnek a városhoz való visszakerülésével illetve a leépítésekkel, nyugdíjazásokkal a létszám a számítások szerint 135 – 140 körül lesz a 2010-es esztendő első negyedévének végén.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.