Szélsőjobb erődemonstráció december 1-jén Sepsiszentgyörgyön

•  Fotó: Nagy B. László

Fotó: Nagy B. László

Incidensek nélkül zárult a magát Új Jobboldalnak nevező szervezet felvonulása Románia nemzeti ünnepe alkalmából Sepsiszentgyörgyön. A jelentős karhatalmi jelenlét mellett, a városvezetés engedélyezésének mellőzésével megszervezett felvonulás nacionalista, irredenta, sovén jelszavak skandálásában valamint az 1918-as egyesülést éltető hazafias dalok éneklésében merült ki.

2009. december 01., 20:402009. december 01., 20:40

2009. december 02., 16:522009. december 02., 16:52

•  Fotó: Nagy B. László Galéria

Fotó: Nagy B. László

Megközelítőleg százötven „igaz román” válaszolt az Új Jobboldal (ND) által november közepén meghirdetett felhívásnak, amelyben december elsejére, Erdély Romániához csatolásának évfordulójára, Háromszék fővárosába hívja ünnepelni a románságot.

A magát az 1927-ben létrejött Vasgárda, fasiszta ideológiájú, legionárius mozgalom utódjaként meghatározó szervezet tagjai a „szeparatista magyarok nyomásgyakorlása ellen” kívántak ezzel az akciójukkal tiltakozni, és egyben bizonyítani, hogy „az úgynevezett Székelyföld mindig is román föld volt, és az is lesz”.

A szervezet aktivistái először Sepsiszentgyörgy központjában található román ortodox katedrális udvarán gyülekeztek, illetve többjük élükön Tudor Ionescu ügyvéddel, a szervezet elnökével részt vettek az alkalomból celebrált misén. A felvonulási készülődéssel párhuzamosan a katedrális kapujával szembeni járdacsíkon a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) mintegy 50 tagja várta az ND felvonulását. Érdeklődésünkre többek közülük azt nyilatkozták: jelenlétükkel üzenni szeretnék a ND mozgalom tagjainak, hogy nincs szükség arra, hogy Székelyföldre jöjjenek, hiszen „mi sem megyünk Bukarestbe vagy más Erdélyen kívüli városba megoldani a gondjaikat”.


Kisebb verbális összetűzésre végül az ND felvonulásának kezdetén került sor, amikor is a szervezet tagjai által skandált „Székelyföld román föld, és az is marad” jelszavakra a hatvannégy vármegye tagjai a „vesszen Trianon” felkiáltással válaszoltak. Tettlegességre nem került sor, mivel a kivezényelt kétszáz csendőr közül jó páran elő falat alkottak a két csoport között, megakadályozva bármilyen próbálkozást. A szópárbajt követően a magyar ifjúsági mozgalom jelenlévő tagjai a központi Erzsébet parkban található 1848-as emlékmű előtt elénekelték a Székely Himnuszt, majd –távolról ugyan- végigkövették a Mihai Viteazul téren szervezett hivatalos ünnepséget. Egyébként mint azt Antal Árpád polgármestertől megtudtuk a HVIM háromszéki szervezete az ND-hez hasonlóan nem igényelte a gyülekezésük engedélyezését a városvezetés által.

Felvonulás transzparensekkel, jelszavak, hőbörgés

Az ND „ünneplői” csatlakoztak az ortodox pópák és Ioan Lăcătușu, a Román Nemzeti Ünnep sepsiszentgyörgyi főszervezője által vezetett hivatalos menethez, és a Sugás-áruház, a polgármesteri hivatal érintésével végül megérkeztek a nemzeti ünnep színhelyéül szolgáló Mihai Viteazul térre. A szervezet első sorban álló tagjai egy nagyméretű transzparenst vittek a felvonulás alatt, amelyen a román alkotmány első cikkelyének szavai szerepeltek, illetve az ND logója.

A mintegy 150 személy – javarészt fiatalok – autóbuszokkal, kisbuszokkal és személygépkocsikkal érkezett Sepsiszentgyörgyre, mindannyian a román trikolórt vagy az egykori vasgárda zászlóját lobogtatták, illetve Románia piros-sárga-kékre festett térképét ábrázoló táblákat emeltek a magasba. A szokástól eltérően a szervezet vezére Tudor Ionescu, hangosbeszélővel a kezében nem a menet élén vonult, hanem több alkalommal is, itt-ott tűnt fel a tömegben.

A tüntetők egyébként a teljes útvonalon nacionalista jelszavakat hangoztattak, kiváltképp a már említett „Székelyföld, román föld” kezdetűt, illetve több a nagy egyesülést éltető dal is elhangzott, valamint Románia himnusza. A hivatalos ünnepségre összegyűlt szentgyörgyi románok közül mindössze néhány gyerek vette át a hangoskodók hangulatát, míg a többi résztvevő különösebb véleménynyilvánítás nélkül vonult az ünnepség helyszínéig. A ND tagok lelkesedése is a Mihai Viteazul szobráigtartott, ahol néhány bátortalan himnuszéneklési kísérletet leszámítva, a szervezet tagjai nyugodtan hallgatták végig a felszólalásokat, majd megkoszorúzták Mihai Viteazul lovasszobrát.

Az ünnepség katonai tiszteletadással és Codrin Munteanu Kovászna megyei prefektus ünnepi beszédével indult, aki kifejtette: Románia betartotta 91 évvel ezelőtt tett, a kisebbségekkel való bánásmóddal kapcsolatos ígéretét, és európai szinten is példaértékű a nemzeti kisebbségek jogait szavatoló politikája A rendőrség értesítése szerint a karhatalmi erők még az ünnepség lezárása előtt visszavezették az ND tagjait az autóbuszokhoz, majd azok Brassó felé vették útjukat.

Diverzió és provokatív szervezés?

Diverziós tevékenység is megelőzte a keddi ünnepséget Sepsiszentgyörgyön, ugyanis hétfőn november 30-án a megyeközpont utcáin több helyen helytelen magyarsággal írt felhívások jelentek meg. A szórólapok elkészítői Márton Áron idézetes A4-es papíron kérik fel a magyarságot, hogy védje meg a román szélsőjobbtól Székelyföldet. Bár aláírás nem szerepel rajta, a lap aljára azt a címert nyomtatták, amelyet a Székely Nemzeti Tanács Székelyföld címerének fogadott el.

Az SZNT helyi képviselői cáfolták, hogy a szervezetnek köze lenne a szórólapokhoz. Kedden virradóraa ugyanakkor Antal Árpád polgármesternek kellett megakadályoznia, hogy mintegy ötven román fiatal behatoljon a Mihai Viteazul középiskolába. Az Új Jobboldal nevével feliratozott busz a város román tannyelvű főgimnáziuma előtt parkolt, a polgármester azonban nem engedte be az érkezőket az iskola épületébe.

Az incidens során megjelent Ioan Lăcătușu, aki tagadta, hogy köze lenne az ügyhöz, annak ellenére, hogy eleinte igencsak idegesen lépett fel. A polgármesterrel a fiatalokkal is szóba állt, azt vitatva, hogy ki, hol van otthon. Mint mondták, ők vannak itthon, mert nekik a személyijükben azt írja, hogy Románia, a miénkben is azt írja ugyan, de mi nem vagyunk itthon. Jöttmentek, Mongóliából való hazátlanok lennénk az összesen, és Székelyföld különben sem létezik. A polgármester szorgalmasan biztatta őket, hogy menjenek szépen haza, és mi is maradunk itthon, de nem sok eredménnyel.

Lăcătușu a fiatalok távozását követően erősen árnyalta korábbi megnyilatkozását. Szemenszedett hazugságnak nevezte, hogy ő hívta volna ide ezeket a fiatalokat, és azt mondta: méltó megemlékezést akar december elsején.

A sepsiszentgyörgyi magyar elöljárók egyébként nem vettek részt a december 1-jei ünnepségeken.

Tekintse meg képgalériánkat!

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
2026. augusztus 10., hétfő

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön

Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés