
Fotó: Haáz Vince
Több mint hárommillió lejt különített el a megyei önkormányzat a Maros megyei hegyimentő szolgálat új székházának felépítésére.
2019. április 29., 11:022019. április 29., 11:02
2019. április 29., 11:192019. április 29., 11:19
Kovács Róbert, a hegyimentő szolgálat vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy Marosvásárhely központjában, a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség székhelye melletti telek a megyei tanács tulajdonában van, ott tervezik felépíteni az igényeknek megfelelő, korszerűen felszerelt épületet, amelyben garázs, edzőterem és iroda is lesz. A munkálatokra 3,06 millió lejt különített el a Maros megyei önkormányzat.
– magyarázta a hegyimentők vezetője. Jelenleg ugyanis egy Jókai (ma Eminescu) utcai bérelt ingatlanban működik a szolgálat központja, valamint egy-egy munkapontja Szovátán és Palotailván.
A tervvel kapcsolatban megtudtuk, hogy elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, már a tervezési szakasznál tartanak, ami remélhetőleg egy-két hónapon belül befejeződik, és ha minden jól megy, akkor egy-másfél éven belül el is készülhet az új székház.
A Maros megyei hegyimentőknek nyolc állandó munkatársa van, ez a létszám hamarosan újabb két alkalmazottal bővül – mondta Kovács Róbert, hozzátéve, hogy sok önkéntes segíti a munkájukat.
– tudtuk meg Kovácstól.
Kovács Róbert: nagy szüksége van a korszerű központra a hegyimentő szolgálatnak
Fotó: Haáz Vince
A hegyimentőkre a síszezon mellett leginkább a vakációs időszakban van szükség, amikor az emberek nagyobb számban kezdenek kirándulni, túrázni, egyénileg, vagy családostól a hegyeket, erdőket járni. „A téli és a nyári idény a legkeményebb számunkra, akárcsak az ünnepek, amikor nagy számban vagyunk kint mi is a hegyekben, hogy bármikor a bajbajutottak segítségére siethessünk” – fogalmazott Kovács Róbert.
Összesen 207 helyszínen tart házkutatást kedden a rendőrség a Jupiter művelet keretében bűncselekményekkel gyanúsított személyeknél.
Kedden folytatódik az érettségi vizsga szóbeli szakasza a román nyelvi kommunikációs készségek felmérésével.
Új korszak kezdődhet a fapados légi közlekedésben: a Wizz Air bejelentette, hogy 2027-től Starlink-alapú internetkapcsolatot vezet be repülőgépein.
Medveriasztásra ébredtek a csíkszeredaiak kedd hajnalban, de már hétfő délután is egymást követték a Ro-Alert üzenetek Hargita megyében.
Nemcsak a közúti forgalomban, hanem a gyalogosok által használt köztereken is balesetveszélyesen közlekednek sokan az elektromos rollerekkel Csíkszeredában. Ezért a városvezetés egy szabályzót készít, és korlátozásokat vezetnek be.
Izgalmas időszak előtt áll a videójáték-ipar, aminek a jövőjébe kaphattunk betekintést a nyári bemutató-események révén. Összeállításunkban a legnagyobb bejelentéseket szedtük össze.
A fokozódó elégedetlenségek miatt japánsztrájkot indít az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben a Sanitas szakszervezet kedden. Az érdekvédelem főként a véglegesítés előtt álló egységes bértörvény-tervezet módosítását szeretné elérni.
A Hunyad megyei törvényszék elrendelte hétfőn annak a férfinek az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal rálőtt négy emberre Lupényben. A törvényszék döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.
A hét elején az átlagosnál melegebb idő várható, majd átmeneti lehűlés érkezik. A hónap közepétől ismét melegszik az idő, ugyanakkor záporokra és zivatarokra szinte minden nap számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Rendkívüli ülésen fogadta el a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület azt a határozatot, amellyel a Monturist Kft. közgyűlésének összehívását kezdeményezik, ahol a cégvezető menesztését szeretnék elérni és kineveznék az utódját is.
szóljon hozzá!