Szekérderéknyi élelmiszeradomány

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Az ingyenkonyha számára gyüjtöttek élelmiszereket a gyergyószentmiklósi Vaskertes iskola tanulói. A globális nevelés hetének keretében megszervezett akció egy hónapra elégséges alapanyaggal látta el a rászorulók számára meleg ételt biztosító intézményt.

Gergely Imre

2010. január 18., 20:082010. január 18., 20:08

2010. január 18., 20:122010. január 18., 20:12

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A gyergyószentmiklósi Vaskertes Általános Iskolában múlt héten “Mindennapi kenyerünk” mottóval tartották meg a globális nevelés hetét. Az intézményben már hagyomány, hogy évente egy tematikus hetet tartanak. Ezúttal a megszokott tananyag mellett az egészséges táplálkozás témájában is gyarapíthatták ismereteiket a diákok. A tudományos dolgozatok, plakátok készítése és bemutatása során is sok információhoz jutottak a tanulók, de malom- és pékséglátogatás is volt a heti programban – gyakorlatilag végigkísérhették a búza kenyérré válásának folyamatát. A tematikus hét zárómozzanataként, az iskola vezetősége tartós élelmiszergyűjtésre szólította fel a gyerekeket, amit a szeretetkonyha számára ajánlottak fel.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Kicsik, nagyok igyekeztek eleget tenni a felhívásnak, így hétfőn délben egy szekérderéknyi, 50 csomagot szállíthattak a rászorulók számára ingyenes ebédet biztosító szeretetkonyhára. Az ingyenkonyha épületéig az iskola lova, Fecske segítségével szállították a csomagokat, a kaputól a diákok élőláncot alkotva, kézről-kézre adva juttaták be a konyhába.

•  Fotó: Gergfely Imre Galéria

Fotó: Gergfely Imre

Dezső Mária szakácsnő és segédje Székely Zsuzsanna nagy örömmel fogadták az adományt. Elmondták, a kilószámra hozott liszt, cukor, rizs, a több palack olaj, lekvár és más tartós élelmiszerek, zöldségek a raktárba kerülnek, és az egyre gyarapodó számú rászorulóknak körülbelül egy hónapi eledelét fogják tudni megfőzni belőle.

Az adomány mindig jól jön a szeretetkonyhának, hiszen a város lakóinak támogatásával tudnak kiszolgálni meleg étellel 10–12 hajléktalant, de itt főznek a Böjte Csaba testvér felszegi iskolájába járó gyerekeknek is. A Caritas Családsegítő Szolgálat is a szeretetkonyha főztjét juttatja el a rászoruló idős embereknek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

A gyergyószentmiklósi köztéri garázsok közel egyharmadát bontották el mindeddig – a többség még áll

Közeleg a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének korszerűsítése, ezért május 31-ig le kell bontani a területen álló, engedély nélkül épített garázsokat. Egy hónappal a határidő előtt 41 építményt számoltak fel, de a többség még áll.

A gyergyószentmiklósi köztéri garázsok közel egyharmadát bontották el mindeddig – a többség még áll
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 30., csütörtök

Megrongálták a bérelt parkolóhely blokkolószerkezetét

Kevesebb mint egy hónap telt el azóta, hogy Gyergyószentmiklóson, egy Virág negyedi parkolóhely használata körül kialakult vita rendeződni látszott, most azonban újabb fordulat történt: valaki megrongálta a parkolásgátló szerkezetet.

Megrongálták a bérelt parkolóhely blokkolószerkezetét
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Rendszámfelismerő kamerákkal lépnek fel az illegális szemétlerakás ellen Gyergyóújfaluban

Rendszámfelismerő kamerákat telepítettek a polgármesteri hivatal mögötti hulladéklerakóhoz Gyergyóújfaluban a szabálytalan szemétlerakás ellenőrzésére.

Rendszámfelismerő kamerákkal lépnek fel az illegális szemétlerakás ellen Gyergyóújfaluban
2026. április 28., kedd

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül

Csaknem 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, miután Borszéken kidőlt egy fa és leszakította a magasfeszültségű áramkábeleket, amelyek tüzet is okoztak.

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül
2026. április 28., kedd

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett

Száraz növényzet és cserjék gyulladtak ki Borszéken: a lángok egy magasfeszültségű vezetéket érintő meghibásodás miatt keletkeztek, miután egy fa rádőlt az oszlopra, és elszakította a vezetékeket.

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson

Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson
2026. április 26., vasárnap

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen

Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen
2026. április 26., vasárnap

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván

Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván
Hirdetés