
Az erős cégek határidőre törlesztik tartozásaikat és számláikat. Illusztráció
Fotó: Sándor Csilla
Megyékre lebontva Közép-Erdélyben – beleértve Székelyföldet is – található a legtöbb „erős” cég. A Ziarul Financiar gazdasági napilapban jelent meg a Creditinfo România felmérése.
2017. október 10., 13:552017. október 10., 13:55
A kereskedelmi kockázatmenedzsmenti szolgáltatásokra és termékekre szakosodott, tizenhárom éves múlttal rendelkező Creditinfo România elemzése szerint
Az elemző rámutatott, ebben a legfontosabb szerepet a pontosságra, helyességre (korrektség) irányuló kultúra, valamint a magyar és a szász hatások jelentik. Az „erős” cégek sűrűségét tekintve a sorban következő megyék Temes, Kolozs, Ialomiţa és Argeş, míg a rangsor végén Mehedinţi, Krassó-Szörény, Dolj, Olt és Dâmboviţa megyék kullognak.
Erős cégnek számítanak azok, amelyek határidőre törlesztik tartozásaikat és számláikat, és folyamatosan profitot termelnek – országos szinten ezt a bejegyzett vállalkozások 5,6 százaléka teljesíti, és ezek azok, amelyek a teljes profittermelés több mint 86 százalékát, illetve a pénzügyi forgalom több mint 40 százalékát érték el.
és több mint ötször hamarabb a többi intézménynél, amelyek átlagban 542 napra törlesztenek. A kintlevőségeket (követelések) mintegy 70 nap alatt hajtja be egy erős cég, míg ez átlagban 166 nap alatt sikerül.
A legtöbb erős cég a közúti áruszállításra szakosodott vállalkozások közül kerül ki. Illusztráció
Fotó: Pál Árpád
A kimutatás értelmében az erős cégek megközelítőleg 75 százaléka a legfennebb kilenc alkalmazottat foglalkoztató kisvállalkozás, ez az arány pedig több mint kétszázalékos növekedést jelent a 2016-os adathoz képest. Továbbá a gazdasági elemzés rámutatott, az országos átlagos 4,5 százalékos jövedelmezőséghez képest egy olyan vállalkozás, amely időben törlesztette adósságait, átlagban 9,36 százalékos profittermelést tudott felmutatni, miközben egy olyan vállalkozás, amely nem tartozik az erősek közé, csupán 1,13 százalékot.
majd következnek a könyvelési, a gabonatermelési, a mérnöki és az üzleti tanácsadói cégek.
„Az elemzések rávilágítanak, hogy egy vállalkozás számára sokkal jövedelmezőbb, hogy korrekt kifizetési magatartást tanúsítson. Továbbá a kisvállalkozások nem gyenge cégek, ellenkezőleg, a romániai gazdaság motorjai” – idézte a zf.ro a Creditinfo România vezérigazgatóját, Aurimas Kacinskast.
Gyergyószetmiklóson, Csíkszeredában, Székelykeresztúron sem okozott gondot egyes sofőröknek az elmúlt hétvégén, hogy tilos járművet vezetni alkohol hatása alatt, többüket azonban elkapták a rendőrök és bűnügyi eljárást indítottak ellenük.
A PayU GPO Románia hétfőn közzétett adatai szerint több mint 1,31 millió tranzakciót bonyolítottak le és mintegy 720 millió lejt költöttek el a vásárlók fekete pénteken az árengedményeket kínáló romániai online áruházaknál.
Az ország nagy részén a legmagasabb nappali hőmérséklet nem haladja meg a 15 Celsius-fokot ezen a héten, csak a Bánságban lesz továbbra is melegebb az ilyenkor megszokottnál – derül ki a november 10–23. közötti időszakra vonatkozó előrejelzésből.
A földgáztárolók töltöttségi szintje 96 százalék, az energiatermelő víztározókban több mint 2400 gigawattnyi tartalék áll rendelkezésre (a teljes kapacitás 74 százaléka), a szénkészletek pedig csaknem 206 ezer tonnával haladják meg a 2024-es szintet.
Működik az alkalmazás, amely az elektronikus személyigazolvány chipjében tárolt adatok olvasására és ellenőrzésére szolgál – olvasható Hargita Megye Tanácsának közleményében.
Jelentős pénzbírságra számíthatnak azok a gazdák, akiknek a kangál-keverék kutyájukat Csíkszereda közterületéről kellett befogni a hétvégén. Mindkét ebet a kutyamenhelyen helyezték el.
Októberben 58 502 ingatlant adtak el Romániában, 3242-vel többet, mint egy hónappal korábban – tájékoztatott hétfőn az országos kataszteri és ingatlan-nyilvántartási hivatal (ANCPI).
További hat határátkelőhelyen alkalmazzák hétfőtől az EU-n kívüli állampolgárok adatainak nyilvántartására szolgáló új digitális belépési-kilépési rendszert (Entry-Exit System – EES) – közölte a román határrendészet.
18,3 millió lejt szán a hóeltakarításra és csúszásmentesítésre Hargita Megye Tanácsa. Az 1-es kategóriába sorolt főbb útvonalakon a megbízott cégeknek november 15-től naponta kötelezően be kell avatkozniuk a balesetek megelőzése érdekében.
Nagyszabású közúti ellenőrzést tartott a rendőrség Hargita megyében a hétvégén, melynek során egy engedély nélkül tartott fegyvert is lefoglaltak.
szóljon hozzá!