Székely termékek vására pünkösdkor

Az első Székelyföldi Termékkiállítást és -vásárt Kézdivásárhelyen rendezte, a következőt Csíkszeredában tervezi, a harmadikat pedig Bukarestben szervezné a Civilek Háromszékért Szövetség – jelentette be a szervezet két tagja csütörtökön.

Kozán István

2011. május 05., 14:022011. május 05., 14:02

2011. május 05., 14:512011. május 05., 14:51

Hagyományos termékek vására, tavaly –  nincs kapcsolat a hargitaiak
és háromszékiek rendezvénye között

„A június 10–12. között a csíkszeredai városi sportcsarnokban megszervezendő kiállítás célja a székelyföldi értékek felmutatása, a helyi termékek népszerűsítése, valamint kulturális és hagyományos értékeink bemutatása” – mondta Bereczki Kinga szervező.

A kiállításra Hargita, Kovászna és Maros megyei cégek, termelők és kézművesek kapnak meghívást, legalább hatvan kiállítóra számítanak. A Székelyhon.ro azon kérdésére, hogy együttműködnek-e a Csíkszeredában immár szinte havi rendszerességgel a megyei tanács által megrendezendő hagyományos termékvásár szervezőivel, Bereczki elmondta: van tudomásuk erről a vásárról, ám az ők rendezvényük nem csak az eladásra fektet hangsúlyt, hanem a székely kultúra bemutatására is.

„Hargita Megye Tanácsával nem vettük fel a kapcsolatot, annak viszont örülünk, hogy egyre több ilyen jellegű rendezvény van Székelyföldön” – hangsúlyozta a szervező.

A Székelyföldi Termékkiállítás és -vásár lehetőséget biztosít Hargita megyei civil szervezetek és népi együttesek fellépésére is: a négynapos rendezvénysorozaton látható lesz többek között a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, a csíkszeredai Kecsed Néptánccsoport, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat

Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba

Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba
2026. június 03., szerda

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton

A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton
2026. június 03., szerda

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök

Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

2026. június 03., szerda

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője

Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője
2026. június 02., kedd

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos

Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos
Hirdetés