Székely kaput állítottak családi kezdeményezésre

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Családi kezdeményezés nyomán hétvégén székely kaput avattak Nyárádszereda főterén.

Gligor Róbert László

2011. augusztus 29., 17:532011. augusztus 29., 17:53

2011. augusztus 29., 18:012011. augusztus 29., 18:01



A házigazdák kapuállításra biztatták a nyárádszeredaiakat

A Csámborgó vendéglő mellett felállított kapu a Bíró család munkájának eredménye. Amikor a tavaly felújították az épületet, úgy tervezték meg, hogy az parasztház jelleget kapjon, így természetes, hogy a folytatásként egy székely kapu készült melléje – mondta el a legnagyobb fiú, József. A rövid avatót a legkisebb testvér, Sándor nyitotta meg, aki Magyari Lajos Kapuállító című költeményét szavalta el, majd Szőllősi Kata adott elő kis nótacsokrot. A kaput annak készítője, a harmadik testvér mutatta be: arra törekedett, hogy minél ősibb motívumokat faragjon rá és ne egy szokványos díszítésű kaput készítsen – mondta el László, a képzőművész. Így avar kori motívumokkal, továbbá az életet jelképező búzavirággal és a Napba faragott életvirággal díszítette a zábékat és a homlokfát, míg az alkotást sóváradi, kézzel hasított zsindellyel fedték be.

Bíró József végezetül arra biztatta a jelenlévőket, hogy aki régi kapuját kicseréli vagy éppen újat épít, az székely kaput állítson, ezzel is jelezve, hogy Nyárádszereda is a Székelyföld része.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen

Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban

Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban
2025. november 14., péntek

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom

Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
Hirdetés