Fotó: unknown
2010. január elsejétől új vezető került a Marosvásárhelyi Sapientia EMTE Műszaki- és Humántudományok Karának élére. Székely Gyula a brassói Transilvania Egyetemről igazolt Marosvásárhelyre.
2010. január 07., 17:262010. január 07., 17:26
2010. január 08., 09:182010. január 08., 09:18
Fotó: unknown
Az új dékánra főként azért volt szükség, mert Hollanda Dénes múlt évben betöltötte 70. életévét, és már szeptembertől nyugdíjba kellett volna vonulnia.
Székely Gyula Brassóban született. 1968-ban szerezett villamosmérnöki diplomát ugyanott, és 1969-ben már tanársegédként dolgozott az egyetemen. 1978 óta doktor, 1993 óta pedig professzor is, szakterülete az elektronika és a távközlés. 1990-től pedig az akkor indult számítógép tanszék vezetője volt, egészen 2009 decemberéig, amikor átigazolt az Erdélyi Magyar Tudományegyetemhez.
A Sapientia 2001-es fennállása óta szoros kapcsolatot ápol a intézménnyel, versenybizottságok, vizsgabizottságok tagja is volt már több alkalommal. Most tanárként a mechatronika, informatika és számítástechnika szakokon oktat. Tervei közt szerepel, hogy megtartson mindent, ami jelenleg is jól működik az egyetemen, emellett most már az ő feladata, hogy végigvezesse az intézményi akkreditációs folyamatot, amiért tavaly folyamodott az egyetem.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.