Benépesült vasárnap a szentegyházi nárciszrét és környéke, a 42. kiadását megért Nárciszfesztivál alkalmából. A népzenés, néptáncos rendezvényre az előző évekkel ellentétben több százan látogattak ki, és tekintették meg a fellépő néptánccsoportok produkcióit.
2017. május 21., 20:062017. május 21., 20:06
Fotó: Tamás Attila
Benépesült vasárnap a szentegyházi nárciszrét és környéke, a 42. kiadását megért Nárciszfesztivál alkalmából. A népzenés, néptáncos rendezvényre az előző évekkel ellentétben több százan látogattak ki, és tekintették meg a fellépő néptánccsoportok produkcióit.
2017. május 21., 20:062017. május 21., 20:06
Fotó: Tamás Attila
„Az utóbbi néhány évben az volt az érzésem, mintha saját magamnak szervezném a nárciszfesztivált. Idén a polgármesteri hivatal pozitívan állt a rendezvényhez, és nemcsak ígéreteket, hanem konkrét segítséget kaptunk.
ugyanakkor a rendelkezésünkre álló teret is hatékonyabban sikerült kihasználni: a néptáncegyüttesek produkcióit zavartalanul lehetett élvezni, míg az árusok és a sörsátrak hátul kaptak helyet” – mondta el György László, a szentegyházi Gábor Áron Művelődési Ház igazgatója, a nárciszünnepély főszervezője, hozzátéve, hogy az idei volt az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó nárciszünnepség.
Fotó: Tamás Attila
„Mindenki maximálisan odaállt és végezte a rá bízott feladatot. Idén kevesebb volt a fellépő a bérmálkozások és a párhuzamosan futó tavaszi rendezvények miatt, de a részvétel minden várakozást felülmúlt” – értékelt a főszervező.
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
Fotó: Tamás Attila
A Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet számára május az ápolók hónapja, amikor kiemelt figyelem irányul azokra, akik nap mint nap mások testi-lelki jólétéért dolgoznak. Ennek keretében rendezték meg az Ápolók konferenciáját.
Az elnökválasztás második fordulójába került két jelölt, George Simion (AUR) és Nicușor Dan (independent) csütörtök este először vitáznak a tévékamerák előtt.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog szolgálni.
Fogy a levegő a bűncselekmények elkövetői körül: a modern technológiákkal a rendőrség egyre könnyebben azonosítja őket. A Hargita megyei rendőrségen bemutattak pár kriminalisztikai módszert, amellyel például a lemosott vért is fel tudják fedni.
Jégesőbe forduló vihar vonult végig és okozott károkat Udvarhelyszék több településén, köztük Székelyudvarhelyen és Szentegyházán is. A mintegy tíz percen keresztül hulló jég megállt az utcákon, a fákban, termésben is kárt tett.
A sok lehetséges megoldás közül már csak kettő maradt. Mert így szavazott a többség.
Őrizetbe vett a rendőrség egy férfit és egy nőt, akik két kilogramm kokaint és mintegy 20 kilogramm kannabiszt vásároltak Spanyolországban, majd egy futárszolgálaton keresztül Romániába szállíttatták a drogokat.
A református kollégiumok célja nemcsak tudománnyal és ismerettel felvértezni a diákokat, hanem jellemes, emberséges végzősöket nevelni, akik megállják a helyüket a közösségben – jelentette ki csütörtökön Marosvásárhelyen Kolumbán Vilmos református püspök.
Több napja már rácsodálkoztak a vásárhelyiek és a turisták arra, hogy a Kultúrpalota bejáratánál furcsa agyagkatona strázsál, az előtérben pedig egy óriás kínai katona figyeli a belépőket.
Jubiláló rendezvénynek ad helyszínt csütörtöktől vasárnapig a csíkszeredai Erőss Zsolt Aréna, ahol megnyitotta kapuit a tizedik Csíkszeredai Könyvvásár. Az esemény nemcsak a könyvekről, hanem közösségről, emlékezésről és jövőbe tekintésről is szól.
szóljon hozzá!