Szász Jenő: Az MSZP sorsára jut az RMDSZ

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Az RMDSZ-ben nem demokratikus módon, hanem kijelöléssel döntenek/döntöttek a leendő elnökről, ezért, ha továbbra is ezen az úton haladnak, oda jutnak, aová az MSZP – nyilatkozta Marosvásárhelyen az MPP elnöke, Szász Jenő. Hozzátette, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) pártalapítási szándékát sem helyesli, inkább az erdélyi magyar jobboldal összefogására lenne szükség az RMDSZ-szel szemben.

Gáspár Botond

2011. január 19., 18:112011. január 19., 18:11

2011. január 20., 17:552011. január 20., 17:55

A Magyar Polgári Párt elnöke, Szász Jenőnek nem tűnik demokratikusnak az RMDSZ elnökválasztása, hiszen egyrészt Markó Béla megnevezte utódját, másrészt több területi szervezet már támogatásáról biztosította Kelemen Hunort, holott a jelöltállítás határideje január végén jár le. „Úgy tűnik, mintha Markó Béla többségi tulajdonos lenne az RMDSZ-ben, és örökösödéssel kinevezi utódját. Én utánanéznék, hogy kicsoda ez a Kelemen Hunor, kik voltak a szülei, milyen neveltetésben részesült? Úgy tudom, Kelemen Hunor szülei voltak az egyetlenek, akiket az 1989-es rendszerváltáskor kiűztek a Csíki-medencéből. Kiderül, hogy miért éppen rá esett Markó Béla választása, aki a maga során Hajdú Győző mellett szocializálódott. Mintegy bibliográfia alapján Markó kinevelte Kelemen Hunort. A változás nem érinti majd az RMDSZ dolgait, ami az MSZP sorsára jut, hiszen mindegy, hogy Horn Gyula, Kovács László, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc vagy Mesterházy Attila vezeti, a politikájuk ugyanaz” – mondta Szász Jenő. Hozzátette, a „Markó-érát” leginkább számadattal lehetne jellemezni: míg 1989-ben 2 millió magyar élt Romániában, ez a szám mára már kevesebb másfél milliónál.

A többi jelöltről elmondta, Olosz Gergelyt inkább a szövetség kasszásának képzeli el, Borbély László vagy Verestóy Attila szintű politikusnak tartja. Az RMDSZ-ben a legnagyobb nyitást Eckstein-Kovács Péter biztosítaná, de kérdés, hogy mennyire áll mögötte Traian Băsescu. „Ha támogatja, akkor van esélye, mert sokan lehetnek azok, akik felismerik ezt a lehetőséget. Azt sem tartom kizártnak, hogy a partiumi együttműködés keretében a bihari, a szatmári és a szilágyi szervezet Cseke Attilát jelöli, ebben az esetben ő lesz Kelemen Hunor első számú kihívója” – vélte Szász Jenő.

Jöhet a harmadik, de nem ez a helyes?

Az EMNT pártalapítási szándékáról Szász Jenő elmondta, nem ellenzi, mert joguk van hozzá, szerinte azonban a helyes megoldás az lenne, ha az MPP, az SZNT és az EMNT összefogna az RMDSZ-szel szemben. „Tőkés László valószínűleg 20 évet késett, ezért a jelenlegi két pólust kellene erősíteni, mintsem új pártot alapítani. Nem hinném, hogy emiatt veszélybe kerülne az erdélyi magyarság parlamenti képviselete, mert szerintem hamarosan változni fog a választási törvény, de megmarad a jelenlegi alternatíva is az 5%-os bejutási küszöbre, azaz 6 képviselő és 3 szenátor bejuttatása” – fejtegette az MPP elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 20., szerda

Fegyencek fognak takarítani Marosvásárhelyen

Lejár szerdán, május 20-án szerződés, amely alapján Marosvásárhely utcáit tisztán tartották, és ürítették az utcai kukákat. A városvezetésnek nem sikerült új szerződést kötni, így a börtönnel egyezett ki abban, hogy ők biztosítanak munkaerőt.

Fegyencek fognak takarítani Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. május 20., szerda

Igazolatlan hiányzások miatt veszíti el mandátumát az AUR-os tanácsos

Crinișor-Florin Florea, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselője elveszíti megyei önkormányzati mandátumát, miután négy alkalommal is igazolatlanul hiányzott a Maros megyei tanács üléseiről.

Igazolatlan hiányzások miatt veszíti el mandátumát az AUR-os tanácsos
2026. május 19., kedd

Verekedéssé fajult egy ingatlanvásárlás két család között

Ingatlanvásárlás körüli vita fajult verekedéssé Kenden: nyolc személy került előzetes letartóztatásba, miután botokkal és szúró-vágó eszközökkel estek egymásnak.

Verekedéssé fajult egy ingatlanvásárlás két család között
2026. május 19., kedd

Távollétében életfogytiglanra ítélték a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottját

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte kedden a Maros megyei törvényszék a tavalyi mezőméhesi gyilkosság elkövetőjét, Emil Gânjt. A férfit azóta sem találják a hatóságok, távollétében emeltek vádat ellene.

Távollétében életfogytiglanra ítélték a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottját
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Két autó ütközött össze Segesvár közelében, többen megsérültek

Súlyos közlekedési baleset történt az E60-as úton Segesvár közelében hétfőn éjszaka, négyen megsérültek, egyiküket a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk az autóból.

Két autó ütközött össze Segesvár közelében, többen megsérültek
2026. május 18., hétfő

Nem hagyják elpusztulni: a Marosba helyezik át a csónakázó halait

A marosvásárhelyi Víkendtelep csónakázója alapos rendbetételre szorul, ezért kellett leengedni a vizét. Az itt élő halakat azonban át kell telepíteni a Marosba, különben elpusztulnának. Hétfő reggel el is kezdték az áthelyezésüket.

Nem hagyják elpusztulni: a Marosba helyezik át a csónakázó halait
2026. május 17., vasárnap

Rendőrautót filmeztek le, amint dupla záróvonalon fordult meg Marosvásárhelyen – videóval

Videóra vették a Maros megyei rendőrség egyik szolgálati autóját, amint Marosvásárhelyen a dupla záróvonalat átlépve fordul meg. Az intézmény képviselői szerint a rendőrök egy bántalmazási esetről kaptak értesítést, és a helyszínre siettek.

Rendőrautót filmeztek le, amint dupla záróvonalon fordult meg Marosvásárhelyen – videóval
Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Meghalt egy ember, miután tíz méter mély kútba zuhant

Egy kútba esett ember mentéséhez riasztották a marosvásárhelyi tűzoltókat vasárnapra kora reggel Nagyernyére. Az áldozatot kiemelték a mélyből, az életét azonban már nem lehetett megmenteni.

Meghalt egy ember, miután tíz méter mély kútba zuhant
2026. május 16., szombat

Százezer eurós lopás ügyében nyomoznak Maros és Hargita megyében

Hatósági felügyelet alá helyeztek öt férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy másfél tonna, katalizátorokból származó kerámia monolitot loptak el. A csaknem 100 ezer euró értékű zsákmányt a rendőrök visszaszerezték.

Százezer eurós lopás ügyében nyomoznak Maros és Hargita megyében
2026. május 15., péntek

Autóalkatrészeket lopott két marosszentkirályi férfi

Autóalkatrészek lopásával gyanúsítanak két Maros megyei férfit. A nyomozás eredményeként őrizetbe vette őket a rendőrség.

Autóalkatrészeket lopott két marosszentkirályi férfi
Hirdetés