
Fotó: Pinti Attila
Szarvasmarhaszemlével kezdődött Csíkdánfalván a nyolcadik alkalommal megszervezett gazdanap szombaton. Az állattartók tizenhét pirostarkát hoztak el a bemutatóra, a szakemberekből álló zsűri pedig különböző kritériumok szerint értékelte az állatokat.
2019. szeptember 21., 18:352019. szeptember 21., 18:35
2019. szeptember 21., 18:372019. szeptember 21., 18:37
Idén is a csíkdánfalvi Kubik-gödörbe invitáltak szombaton a Csíkszéki Gazdanapok iránt érdeklődőket. A rendezvény megnyitóját követően a többnyire Felcsíkról érkező gazdák felvezették az általuk tenyésztett, tartott szarvasmarhákat, hogy a háromtagú zsűri, valamint az érdeklődők előtt mutassák meg állataik színe javát.
Tizenhét tehénnel neveztek be a „szépségversenyre”, amelyeket négy kategóriában értékeltek a szakemberek. A többször ellett kategóriában öt, az egyborjas kategóriában hét, az egy év fölötti növendékek kategóriájában három, valamint az egy év alatti növendékek közül két állatot neveztek be.
Fotó: Pinti Attila
Fodor Leventét, a zsűri elnökét, a Hargita megyei állategészségügy járványtani osztályának vezetőjét a pontozási kritériumokról kérdeztük. Mint elmondta, a pirostarka szarvasmarha esetében a vegyeshasznosítás a leglényegesebb,
„A test nagyságát, fejlettségét, izmoltságát, valamint a tőgyfüggesztést kötelezően figyelembe vettük, ugyanakkor felmértük a hátvonal és a lábak állapotát is, hiszen legeltetésnél ez életbevágó” – sorolta a pontozási kritériumokat a zsűri elnöke.
Fotó: Pinti Attila
A szakember a szarvasmarha-állomány kapcsán hozzátette, javítanivaló mindig van, többnyire a gazdák is látják a hiányosságokat. „Ezeket olyan tulajdonságokat örökítő bikák kiválasztásával tudják megoldani, amelyek az üsző rossz tulajdonságait javítják” – jegyezte meg.
Ferencz Attila madéfalvi fiatal gazda a többször ellett szarvasmarhájával szerezte meg az első díjat. Megerősítette, a pirostarka előnye, hogy tejtermelésre, illetve húsmarhának is jó, és a lábai is jól bírják a legeltetést. A fiatal gazda a szüleitől tanulta az állattenyésztést, és már évek óta foglalkozik a szarvasmarhák mesterséges megtermékenyítésével is.
Fotó: Pinti Attila
Szintén belenőtt a gazdálkodásba a csíkdánfalvi Fülöp István fiatal gazda is, aki három kategóriában is nevezett állataival, díjakat is nyert velük. „Érdemes foglalkozni szarvasmarha-tenyésztéssel, viszont fontos, hogy az állomány genetikailag jó legyen, olyan szaporítóanyagot kell előnyben részesíteni, amelyik a tej- és hústermelés szempontjából is javít az állományon” – osztotta meg a gazda, aki szüleivel együtt száz egyedes tehénfarmot működtet. Állományuk legnagyobb hányada törzskönyvezett pirostarka.
Fotó: Pinti Attila
Egyéb programok
A szarvasmarhák bemutatóját követően kulturális műsor következett a színpadon, majd a felcsíki vágóhíd és húsfeldolgozó témájában kerekasztal-beszélgetést tartottak. Délután a szórakoztató rendezvények viszik a prímet, kutyabemutató, erdőkitermelő gépek versenye, fahúzatás és tombolasorsolás szerepel a programban. A rendezvény vasárnap is folytatódik a csíkszentsimoni Szent László Gyermekvédelmi Központ udvarán.
Fotó: Pinti Attila
Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.
Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.
Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
szóljon hozzá!