
Csónakkal is gyűjtötték a Marosból a szemetet
Fotó: Becze Hunor
Mintegy 150 gyermek és önkéntes felnőtt látott neki pénteken a szárhegyi patakmedrek és árkok megtisztításának. Mások a Marosból szedtek ki nagy mennyiségű műanyag palackot és egyéb szemetet. Folytatják, mert még rengeteg a szemét a vizek mentén.
2017. március 26., 23:132017. március 26., 23:13
2017. március 28., 13:132017. március 28., 13:13
A Maros szárhegyi hídjától Remete felé egy kilométeren és felfelé 800 méteres szakaszon gyűjtötték össze a bokrok közül és a víz tetejéről az úszkáló műanyag palackokat a helyi horgászok és más, a természet megóvását fontosnak tartó személyek, nyolcan. Ennyi sikerült egy napi munkával csütörtökön. Ez a szakasz így már nem szemetes, de a mostani medertakarítási akcióhoz hasonlókra még igencsak szükség lenne. Rengeteg a szemét – mondja el Becze Hunor, a takarítás egyik résztvevője és szervezője.
Fotó: Becze Hunor
A vízparton uralkodó állapotokat jól jellemzi, hogy ezen a közel két kilométeres szakaszon annyi pillepalack gyűlt össze, hogy egy teherautó megtelt.
Fotó: Becze Hunor
Többnyire fennebbről sodorta oda ezeket a Maros, de sajnos vannak olyan „természetbarátok” a horgászok között is, akik otthagyják maguk után a mocskukat – ezzel szembesültek az önkéntes takarítók. Becze Hunor elmondta, mindenképpen folytatni kellene a vízparti takarítást, beszélt is a horgászegyesület illetékeseivel. Nagyobb arányú megmozdulás van kilátásban.
A gyermekek bevonása a szemétszedésbe nevelő célzatú is
Fotó: Györffy Gábor
A víz világnapjához kötődött a Maros-parti szemétszedés, és szintén ehhez kapcsolódott a másnapi, pénteki megmozdulás is, amelyen közel kétszázan vettek részt. Amint azt Györffy Gábor alpolgármester elmondta, a Bethlen Gábor iskola hét osztálya, mintegy 150 gyermek takarított, felnőtt önkéntesek társaságában. Az akcióhoz a megyei tanács biztosította a szemeteszsákokat, a szárhegyi önkormányzat szállította a gyűjtőhelyre, ahonnan majd elviszi a hulladékkezeléssel foglalkozó cég.
Akárcsak a Maros partjáról, a falun átfolyó patakok partjairól és az árkokból is szelektíven gyűjtötték a hulladékot. Itt is főként műanyag flakonokat találtak,
Fotó: Györffy Gábor
Megtisztult a Nagypatak, ahol a februári árvíz a legtöbb hordalékot szállította, de takarítottak a Csinódnál, és tiszta lett a falu főútja mellett folyó Szárhegy pataka is. Ugyanakkor több csoport szedte össze az eldobált szemetet az alszegi és felszegi utcák sáncaiból.
Sokat haladtak, de korántsem tisztult meg teljesen a község. Egy nap alatt nem sikerült kijutni a faluvégekre, a kevésbé forgalmas, és elhanyagoltabb területekre, ahol nagyon sok szemét van még – mondta el az alpolgármester. Éppen ezért már eldöntötték: folytatják a takarító kalákát. Úgy tervezik, hogy az iskolások, az önkormányzat emberei és más falubeli önkéntesek hamarosan ismét kivonulnak a most meg nem tisztult helyekre, hogy azokat is kitakarítsák. Fontosnak tartják, hogy a gyermekek részt vegyenek ebben, hiszen a takarításnak nevelő célja is van.
Fotó: Györffy Gábor
– vélik a szervezők.
Büntetőfeljelentést tett és polgári félként vesz részt az eljárásban annak a Brăila megyei gyermeknek a családja, akit egy égből érkező azonosítatlan tárgy – feltehetően egy dróndarab – ütött fejbe rollerezés közben.
A rendőrség csütörtök este őrizetbe vette azt a sofőrt, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el, akik közül ketten életüket vesztették, a harmadik pedig súlyosan megsérült – jelentette be pénteken a rendőrségi szóvivő.
A hőmérséklet Románia legnagyobb részén a következő négy hétben, szeptember közepéig az ebben az időszakban megszokottnál magasabb lesz, a legnagyobb eltérések nyugaton és a középső országrészen várhatók.
Az elmúlt 24 órában huszonhárom riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai harmincegy embernek nyújtottak segítséget – tájékoztatott pénteken a Facebook-oldalán a Salvamont.
Jócskán lehűlt az idő péntekre virradóan Csíkszeredában, a hivatalos mérőállomáson hat fok alá, 5,7 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.
Nyilvánosan elérhető a magyar rendőrség internetes oldalán a körözési toplista, amelyre ötven keresett személy került fel.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
szóljon hozzá!