Szankciók a projekteken „ülő” önkormányzatoknak

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter szankciókat helyezett kilátásba azokra az önkormányzatokra vonatkozóan, amelyek „ülnek” megnyert környezetvédelmi pályázataikon, azaz nem költik el a pénzeket. Akár a támogatás megvonását is kilátásba helyezte a tárcavezető.

Gáspár Botond

2010. június 17., 16:432010. június 17., 16:43

2010. június 17., 16:532010. június 17., 16:53

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Borbély László (fotó) a Szektoriális Operatív Program (POS) környezetvédelmi projektjeit felügyelő bizottság hatodik, Marosvásárhelyen megtartott ülésén kijelentette: annak ellenére, hogy Románia az Unióban első helyen áll, ami a nagy infrastrukturális projektekre vonatkozó szerződések aláírását illeti, az utolsók között található azonban a pénzlehívások terén.

„Az első félév POS-elemzése kimutatta, gyengén állunk. Összesen 5,6 milliárd eurót költhetünk el 2007–2013 között. Európában az első helyen állunk a nagyméretű környezetvédelmi projektekre aláírt szerződések terén, de sajnos nem dicsekedhetünk a pénzforrások megszerzését illetően. Sürgősen intézkednünk kell, hogy lehívhassuk ezeket a pénzalapokat” – mondta Borbély László. Hozzátette, mindeddig 21 nagy értékű szerződést írtak alá 2,2 milliárd euró értékben, ebből azonban csak mintegy 35 millió eurót költöttek el. Ennek ellenére reméli, sikerül elérni, hogy év végéig további 1,9 milliárd euróra megkötnek mintegy 44 szerződést.

A tárcavezető az objektív okok között említette az Európai Unió szigorú procedúráit, a romániai köztisztviselők által befolyásolt szubjektív okok között pedig azt, hogy a kérelmezési útmutatóba beiktattak plusz részeket is, de vétkes az Interkommunitáris Fejlesztési Egyesületek közigazgatási és menedzseri kapacitása is. „Jövő héten megtárgyaljuk a kormányhatározatot, amely lehetővé tenné, hogy a projekt teljes értékének 10%-át fizessük ki előre, de erről még egyeztetnem kell a pénzügyminiszterrel. A legnagyobb akadály a közbeszerzési törvény, amely módosítását javasoltam, még pedig úgy, hogy csökkentsük a határidőket. A fellebbezők előre fizessenek ki garanciát, amit, ha veszítenek, akkor nem kapnak vissza, így remélhetőleg kevesebb lesz a fellebbezés. Azt is el kellene érni, hogy a komolytalan cégeket könnyebben lehessen kizárni, valamint átalakítjuk az elbíráló bizottság státuszát, hogy amennyiben jóváhagy egy projektet, akkor alá lehessen írni a szerződést az esetleges perektől függetlenül”– fogalmazta meg terveit Borbély László.

A miniszter kilátásba helyezte, hogy megbüntetik azokat az önkormányzatokat, amelyek „ülnek” a pályázatokon és a pénzen. A kivethető szankciókról jövő héten ülnek tárgyalóasztalhoz a felek, a tárcavezető azonban nem tartja kizártnak, hogy akár a támogatást is visszavonják a késlekedőktől. A tárcavezető megerősítette, hogy a beruházásokhoz szükséges önrészt biztosítják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 30., vasárnap

Ég az első gyertya a Bolyai téren: elkezdődött az adventi visszaszámlálás Marosvásárhelyen is

Bár a végig szitáló eső és a hangosítás késése próbára tette a közösség türelmét, vasárnap délután mégis fellángolt az ünnepi várakozást jelző első adventi gyertya Marosvásárhelyen is.

Ég az első gyertya a Bolyai téren: elkezdődött az adventi visszaszámlálás Marosvásárhelyen is
Hirdetés
2025. november 30., vasárnap

Tettlegességig fajult egy vita Marosludason, egyik ütlegelő börtönbe került

Három férfi verekedett össze Marosludason egy szórakozóhely előtt, kettőjüket őrizetbe vették, majd egyiküket le is tartoztatták.

Tettlegességig fajult egy vita Marosludason, egyik ütlegelő börtönbe került
2025. november 30., vasárnap

Felújítják a Bölöni László stadiont Marosvásárhelyen

A focipálya és az atlétikai pálya is megújul Marosvásárhelyen a városi stadionban, ami a Bölöni László nevet viseli – számolt be közösségi oldalán a város polgármestere, Soós Zoltán.

Felújítják a Bölöni László stadiont Marosvásárhelyen
2025. november 29., szombat

Negyvenötmillió lejt költenek Maros megye népszerűsítésére

Három év alatt 45 millió lejt költene a megye népszerűsítésére Maros Megye Tanácsa a Visit Maros Egyesületen keresztül. A repülőtér által meghirdetett de minimis pályázatot is újra közzéteszik, a támogatási összeg itt 7,5 millió lej.

Negyvenötmillió lejt költenek Maros megye népszerűsítésére
Hirdetés
2025. november 28., péntek

Lezárhatják kijelzőiket az internetes fuvarmegosztók

Marosvásárhelyt is érinti az a nagy méretű tiltakozás, amit hétfőre hirdettek meg az internetes fuvarmegosztók, ismertebben überes és boltos sofőrök. A tiltakozók a díjak megemelését kérik és petíciót is indítottak.

Lezárhatják kijelzőiket az internetes fuvarmegosztók
2025. november 28., péntek

Hollandiából csempészett kokaint, rács mögé került

Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy marosvásárhelyi férfi, aki Hollandiából csempészett az országba 300 gramm kokaint.

Hollandiából csempészett kokaint, rács mögé került
2025. november 28., péntek

Forgalomkorlátozás várható Marosvásárhelyen

Több belvárosi utcát lezárnak Marosvásárhelyen a nemzeti ünnephez kapcsolódó események miatt november 30. és december 2. között.

Forgalomkorlátozás várható Marosvásárhelyen
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Idős embertől loptak el 40 ezer lejt, 18 éves fiú a gyanúsított

Házkutatást tartottak a rendőrök egy 18 éves, marosvásárhelyi fiatalnál, akit azzal gyanúsítanak, hogy 40 ezer lejt lopott el egy idős, radnóti férfi otthonából. A fiatalt 24 órára őrizetbe vették, később pedig hatósági felügyelet alá helyezték.

Idős embertől loptak el 40 ezer lejt, 18 éves fiú a gyanúsított
2025. november 27., csütörtök

Ha az alkotmánybíróság úgy dönt, a helyi adók akár nyolcvan százalékkal is nőhetnek

Közösségi oldalakon közzétett felhívásokkal és hivatalos levélben küldött felszólításokkal kérik a Maros megyei önkormányzatok a lakókat, hogy fizessék be a helyi adókat és illetékeket. Mindeközben általános az aggodalom, hogy mi lesz jövőtől.

Ha az alkotmánybíróság úgy dönt, a helyi adók akár nyolcvan százalékkal is nőhetnek
2025. november 26., szerda

Kétszáz tonnás sziklát robbantottak ki a hegyoldalból a Maros völgyében – videóval

A járműforgalmat veszélyeztető, közel 200 tonnás sziklát robbantott ki a hegyoldalból az útügyi igazgatóság szerdán a Maros völgyében.

Kétszáz tonnás sziklát robbantottak ki a hegyoldalból a Maros völgyében – videóval
Hirdetés