
A tervek szerint több úthálózat is megújulhat idén Háromszéken. Illusztráció
Fotó: Balogh Orsolya
2018 a közberuházások éve lesz Háromszéken – jelentette ki Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke a megyei önkormányzat soros ülésén.
2018. február 19., 19:442018. február 19., 19:44
2018. február 19., 19:462018. február 19., 19:46
Kovászna megyében az idei költségvetés legerősebb tétele az infrastrukturális fejlesztésre fordítható pénzalap, annak köszönhetően, hogy
– ismertette a tanácselnök, kiemelve, hogy európai uniós forrásból, az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDL) támogatásával és saját költségvetésből valósítanak meg közberuházásokat. Tavaly sikerült befejezni a Sepsiszentgyörgy – Illyefalva – Aldoboly – Brassó megyehatár közötti megyei út felújítását és egy maratoni közbeszerzési eljárást követően
számolt be Tamás. Az idei nagy közberuházások között van a 13-as országúttól induló, Nagyborosnyót és Bodzafordulót összekötő, 22,5 km-es megyei út korszerűsítése. Ugyancsak
Erdővidék úthálózatát két európai uniós pályázat keretében építik újjá.
A következő 2-3 évben a helyi önkormányzatoknak, közösen a vállalkozókkal, gazdákkal, turizmusban, kultúrában érdekelt szervezetekkel összefogva ki kell dolgozniuk ennek nagy múltú kisrégiónak a fejlesztési stratégiáját.
– fogalmazott Tamás Sándor. Ugyanakkor ebben az évben készítik elő a pályázatokat a megyei kórház sürgősségi osztályának bővítésére, szintén a kórháznak a helikopter-leszálló megépítésére, a speciális iskola korszerűsítésére, a Rétyi Nyír természetvédelmi övezetben egy látogató központ megépítésére, és egy új tüdőbeteg gondozó terveinek az elkészítésére.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
szóljon hozzá!