
Fotó: Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája
Folytatják a Kovászna megyében első alkalommal megszervezett szalmabálaház-építő tanfolyamot, sőt az ősz folyamán újat is indítanak, jelentették be a szervezők.
2018. június 05., 20:182018. június 05., 20:18
Az elméleti és gyakorlati részből álló hétvégi három napos intenzív képzésen 60 személy tanulta meg a zöldház építésének fortélyait. Az elméleti részben T. Kovács Áron műépítész szalmabálaház terveket mutatott be, majd a csíkcsomortáni Lázár Attila szalmabálaház-tulajdonos, saját zöldháza építése során szerzett tapasztalatait osztotta meg. Mint elmondta,
Fotó: Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája
Német János tájépítész úgy a vályog-, mint a szalmabálaházak elkészítésének technológiáit mutatta be. A szakmai gyakorlaton csapatokba szerveződve Árkoson, Antal András szalmabálaházánál tevékenykedtek a tanfolyam résztvevői.
Fotó: Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája
Orbán Miklós, a tanfolyamot szervező AgroSic Közösségek Közti Társulás ügyvezető igazgatója elmondta:
A tanfolyamon résztvevők kérésére szerveznek egy második részt is, ahol a szalmabálaház-építés másfajta tervezéstechnikáját és szerkezeti felépítését tanítják meg. A nagy érdeklődésre való tekintettel az ősz folyamán újabb képzést indítanak.
Fotó: Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája
Fotó: Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája
A szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes ügyészség (DIICOT) ügyészei csütörtökön razziát tartottak egy bukaresti éjszakai klubban.
Mintegy kilencven tonna, engedély nélküli helyen tárolt hulladékot foglaltak le a rendőrök Hargita megyében egy illegális hulladékgazdálkodási ügyben.
Drónt észleltek a román hadsereg radarjai Tulcea megye térségében az ukrán folyami kikötők elleni szerdai orosz légitámadás során – tájékoztatott szerda este a védelmi minisztérium.
Az Electrica áramszolgáltató tájékoztatása szerint előre tervezett munkálatok miatt több helyszínen is szünetelni fog az áramszolgáltatás Csíkszereda területén.
Egy tizenegy éves gyermek – kihasználva, hogy nem figyelnek rá – beült édesanyja autójába, elindította a motort és véletlenül elütötte az autó mellett tartózkodó anyját, aki megsérült szerdán este a Szeben megyei Sellenberken.
A kemény tél és a jelentős mennyiségű csúszásgátló anyag alaposan próbára tette Székelyudvarhely útjait. Míg a kövezett utcákban az esővíz vájt magának mély medreket, az aszfaltozott felületeken a fagy és az olvadás váltakozása okozott jelentős károkat.
Átlátható, következetes és diszkriminációmentes eljárást kér a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a román hatóságoktól március 10-i marosvásárhelyi felvonulásával kapcsolatban, amelyet a székely szabadság napja alkalmából tartanak meg.
Tulcea megye északi részének lakói szerdán 18 óra 15 perc körül Ro-Alert riasztást kaptak az orosz-ukrán háborúval összefüggésben.
A Declic Közösség szerdán több mint 62 ezer aláírást tartalmazó petíciót nyújtott be az egészségügyi minisztériumhoz, amelyben az elektronikus cigaretták használatának betiltását sürgetik valamennyi zárt légterű nyilvános helyeken.
A mezőgazdasági minisztérium törvénytervezetet dolgoz ki valamennyi agrár-élelmiszeripari termék kereskedelmi árrésének automatikus korlátozásáról arra az esetre, ha az infláció meghaladja az 5-6 százalékot – jelentette be az agrárminiszter.
szóljon hozzá!