Hirdetés
Hirdetés

Strandszezon van, ám a meteorológusok nem biztatnak sok jóval

A Víkendtelepen a tervek szerint jövő héten töltik fel a csónakázót, majd az úszómedencéket is •  Fotó: Haáz Vince

A Víkendtelepen a tervek szerint jövő héten töltik fel a csónakázót, majd az úszómedencéket is

Fotó: Haáz Vince

Hiába zajlik a meteorológiai nyár, hétvégén csak elvétve fogja meghaladni a nappali hőmérséklet a 25 Celsius-fokot, és szinte mindenhol záporokra, viharos széllökésekre számíthatunk. A derűlátó működtetők már megnyitották a strandokat, tárt karokkal várva a vendégeket és a nappali hőmérséklet emelkedését.

Simon Virág

2021. június 19., 09:002021. június 19., 09:00

Marosvásárhelyen a helyiek és más megyéből érkezők számára is közkedvelt Víkendtelepen egyelőre csak napozni lehet, az immár szokásos két zápor között. Mint Mátyási Levente igazgató érdeklődésünkre elmondta, a költségvetés késői elfogadása miatt pár javítási munkával meg vannak késve, így

csak jövő héten kezdik el feltölteni a medencéket.

Terveik szerint jövő kedden és szerdán töltik fel a csónakázót, majd az úszómedencéket is. Ez azt jelenti, hogy jövő hétvégére lesz víz a medencékben. Napozni, fagyizni és beszélgetni, sétálni azonban már most is lehet, a telep területe gondozott, tiszta, a vendéglátóipari egységek pedig nyitva vannak.

Hirdetés

Marosvásárhely szomszédságban, Marosszentgyörgyön már május közepétől nyitva van a közkedvelt, édes- és sós vizű medencével is rendelkező strand. Az édesvizű medencében a víz hőmérséklete 21–22 Celsius-fokra melegedik kora délutánra, míg a sós vizű medence vize pár fokkal melegebb.

Egyelőre idény előtti jegyárakat alkalmaznak, a felnőttek 25, a gyermekek – 14 éves korig – 15 lejért mehetnek be.

Van lázmérés, és a kihelyezett napozóágyakat nem szabad egymás mellé húzni. A benti wellness is működik, itt továbbra is időkorlátozással lehet igénybe venni a szolgáltatásokat. A 4 órás jegy ára hétköznaponként felnőtteknek 70, gyermekeknek 35 lej, hétvégén és ünnepnapokon felnőtteknek 90, gyerekeknek 45 lej.

Egyelőre két tóban lehet megmártózni

Szovátán a Fekete-tó strandja egy hete már tárt kapukkal várja a vendégeket. A medencében 28–29 Celsius-fokos gyógyhatású vízben lehet lubickolni, a tó vízének hőmérsékletét nem mérik, de ott is lehet fürdeni. A belépőjegyek változatlanak, aki napozóágyat szeretne, annak 40 lej kell fizetnie egy napra, aki megelégszik egy műanyag székkel, az 30 lejt kell befizessen, míg a 14 évnél kisebb gyermekek 20 lejért napozhatnak, fürdőzhetnek. A strand 9 órakor nyit és 18 órakor zár.

A tavalyi évvel ellentétben idén a Mogyorósi-tó is fogadja a gyógyulni, kikapcsolódni vágyókat. A Medve-tó „kistestvére” június 11-én nyílt meg, és azóta kevesen bár, de kipróbálták már a vizét. A belépőjegy felnőtteknek 20 lej, gyerekeknek, nyugdíjasoknak 15 lej, és egész nap lehet a tó vízében mártózni. 

Noha az eredeti tervek szerint június 18-án, pénteken készültek megnyitni a Medve-tavat, mint a fürdővállalat igazgatója, Fülöp Nagy János a Székelyhonnak elmondta, egyelőre egy héttel, június 25-re halasztották ezt.

Megtudtuk, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt döntöttek a halasztás mellett. Meg akarják várni, hogy másfél méter mélységben a tó vize elérje a 45–48 Celsius fokot, hogy fürdésre alkalmas legyen a vízfelszín is. Az biztos, hogy a belépőárak nem változnak, a tavalyihoz hasonlóan a felnőtteknek 30, a gyerekeknek pedig 25 lejes jegyet kell váltaniuk. Korlátozások nincsenek, maszkot nem kell viselni a szabadtéri strandon. Az igazgató reméli, hogy legalább a vakációval egyidőben elérkezik az igazi nyár, és újra benépesülnek a strandok.

Nyitva vannak, de vendégek nincsenek

Parajdon a szabadtéri sós vizű strandot megnyitották, de egyelőre a vendégek távol maradnak.

Minden az időjárástól függ. A székelyföldi strandokon nincs tolongás. Képünk illusztráció •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Minden az időjárástól függ. A székelyföldi strandokon nincs tolongás. Képünk illusztráció

Fotó: Veres Nándor

Mint Seprődi Zoltán, a Parajdi Sóbánya igazgatója a Székelyhonnak elmondta,

a kedvezőtlen időjárás miatt egyelőre nincsenek strandolók, a medencék vize is mindössze 20 Celsius-fokos.

Jelenleg 12–18 óra között tartanak nyitva, ahogy érkeznek a vendégek és megjön az igazi nyár, változik a nyitvatartás is. A belépőjegyek ára változatlanul felnőtteknek 25, gyerekeknek, fiataloknak 15, hétvégén mindkét jegy 5 lejjel többe kerül.

Beltéri medencék is nyitva

Parajdon a belső medencés wellnessközpont már egy hete nyitva van, előjegyzés és mindenféle igazolás nélkül fogadja a vendégeket. A kétórás felnőtt belépőjegy ára 35 lej, a nyugdíjasok, gyerekek és helybéliek kedvező áron válthatnak jegyet. Aki egész nap szeretne mártózni a gyógyvizű medencékbe, az 70 lejes napi jegy ellenében teheti meg. Hétköznap a wellness 12 órakor nyit, hétvégén és ünnepnapokon 9 órakor, és minden esetben 21 óráig lehet igénybe venni a szolgáltatásokat.

Meleg vizű strandok ideje

Szentegyházán már május közepétől meg van nyitva a Szentegyháza Gyöngye termálstrand, itt beltéri medence is az érdeklődők rendelkezésére áll. Június elsején megnyílt a Nosztalgia Termál Strand is, ahol egy gyermekmedence, egy meleg vizű és egy nagy úszómedence várja a kikapcsolódni, úszni vágyókat. A jegyárak nem változtak, a felnőttek 25, nyugdíjasok 20, míg a gyermekek 10 lej ellenében használhatják a medencéket, a napozóhelyeket. A két felnőtt és két gyermek belépését biztosító családi jegy 60 lejbe kerül. Itt lakókocsit, faházat is lehet bérelni, továbbá sátrazni is lehet.

Maroshévízen már megnyitott az Urmánczy strand, ahol termálvízzel töltött medencével várják kicsiket, nagyokat. A városháza által működtetett Bánffy Wellness egyelőre zárva maradt, mint ahogy a mellette levő strand is.

Eső és napsütés váltja egymást

A meteorológusok előrejelzései szerint Maros megyében péntektől vasárnapig változékony, de meleg időjárása lehet számítani. Marosvásárhelyen pénteken a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 Celsius-fok lesz, szombaton és vasárnap 26–27 fok között váltakozik. Keddre már 31 fokot jósolnak, de szinte minden nap lehet záporokra számítani. Szovátán, az előrejelzések szerint pénteken 26, szombaton azonban csak 23 fok lesz, s aztán melegedni kezd, kedden elérve már a 27 fokot. Maroshévízen hétvégén 21 fok lesz a legmagasabb kinti hőmérséklet, Székelyudvarhelyen pedig pénteken 26, szombaton 22, vasárnap pedig 24 fok lesz, esőzésekkel tarkítva. Csíkszeredában lesz a leghűvösebb hétvégén, amikor a mért értékek nem fogják meghaladni a 22 Celsius-fokot, de jó hír, hogy jövő hét elején már 26 fokig is felmelegedik a nappali hőmérséklet. Esőre szinte mindenhol kell számítani.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Hét gázszivárgási bejelentés előzte meg a halálos bukaresti robbanást, bíróság elé állítják a felelősöket

Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.

Hét gázszivárgási bejelentés előzte meg a halálos bukaresti robbanást, bíróság elé állítják a felelősöket
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Új intézkedésekkel javítanák a ritka betegséggel élők ellátását Romániában

Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.

Új intézkedésekkel javítanák a ritka betegséggel élők ellátását Romániában
2026. november 04., szerda

„Becsúszott” tíz lej alá a benzin ára

A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.

„Becsúszott” tíz lej alá a benzin ára
2026. november 04., szerda

Hivatalos: nem lesz munkaszüneti nap a tanévkezdés a szülők számára

Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.

Hivatalos: nem lesz munkaszüneti nap a tanévkezdés a szülők számára
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Alig fele az európai átlagnak a romániai vásárlóerő

Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.

Alig fele az európai átlagnak a romániai vásárlóerő
2026. november 04., szerda

Nemzeti gyásznap: felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.

Nemzeti gyásznap: felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtt
2026. november 04., szerda

Kevesebb új autót írattak forgalomba Romániában, a motorok népszerűsége nőtt

Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.

Kevesebb új autót írattak forgalomba Romániában, a motorok népszerűsége nőtt
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Súlyos vereséget szenvedtek Trumpék, a demokraták mindkét kongresszusi kamarában megszerezték a többséget

Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.

Súlyos vereséget szenvedtek Trumpék, a demokraták mindkét kongresszusi kamarában megszerezték a többséget
2026. november 04., szerda

Földrengéssel indult a nap

A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Földrengéssel indult a nap
Földrengéssel indult a nap
2026. november 04., szerda

Földrengéssel indult a nap

2026. november 04., szerda

Elsüllyedt egy vontatóhajó a Fekete-tengeren, hét tengerészt próbálnak kimenteni

A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.

Elsüllyedt egy vontatóhajó a Fekete-tengeren, hét tengerészt próbálnak kimenteni
Hirdetés