
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Már második alkalommal tartott üveggyűjtési akciót idén a Tega Rt. köztisztasági vállalat Sepsiszentgyörgyön, és ezúttal közel 40 tonna üveget gyűjtöttek össze.
2019. október 15., 20:012019. október 15., 20:01
Míg tavasszal 35 tonna üveget, addig a hétvégén 40 tonnát adtak le a sepsiszentgyörgyiek, üdítős- és befőttesüvegeket is, de a legtöbb alkoholos üveg volt.
– tájékoztat a vállalat vezetősége. Máthé László, a TEGA vezetője elmondta, „kellemesen meglepett, hogy mintegy 4,5 tonnával több üveg gyűlt most össze mint tavasszal, ami egyértelműen azt jelzi, hogy van igény az ilyen akciókra. Nekünk azért éri meg, mert ilyen módon közel 40 tonnával kevesebb hulladék kerül lerakóba, ezt az üveget újra fogják hasznosítani”. Az igazgató szerint a következő hasonló gyűjtést a jövő év első negyedében szervezik meg.
Bővíti a lebomló, vagyis komposztálható anyagok begyűjtését a köztisztasági vállalat. Korábban a város Szemerja nevű negyedében vitték el külön a lebomló hulladékot. Máthé László elmondta, első lépésben heti két alkalommal elszállították a biohulladékot, majd külön gyűjtőedényeket helyeztek ki, végül ahol süllyesztett konténer van, az egyiket csak erre a célra használják. A sepsiszentgyörgyi magánházak esetében jól működik a lebomló anyagok gyűjtése, a kihívást a tömbházak jelentik, hiszen ezeknél korábban még lehetőség sem volt a biohulladék külön válogatására.
Azok a tömbházlakók, akik szétválogatják a biohulladékot, a vállalattól ingyen vödröt kapnak, illetve a szelektív csomagolóanyagoknak egy szatyrot. Lebomló hulladéknak számít minden szerves anyag: a konyhai hulladék, ételmaradék, növények, zöldségek, gyümölcsök. Az a cél, hogy jövőre ne 10-20 lejjel dráguljon a szolgáltatás, hanem csak annyival, amennyi az infláció, a dráguló üzemanyag és a béremelések miatt elkerülhetetlen – részletezte a szelektálás hátterét az igazgató.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – jelentette ki Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
szóljon hozzá!