Hirdetés
Hirdetés

Sikerre ítélt IT-s mentorprogram: nemzetközi szinten is jegyzik a székelyudvarhelyi projekteket

Erdélyi csapatok a SISY nemzetközi IEEE-konferencián •  Fotó: U-Hub

Erdélyi csapatok a SISY nemzetközi IEEE-konferencián

Fotó: U-Hub

Lezárult a U-Hub közösség mentorprogramjának idei első szakasza. A Székelyudvarhelyen töltött két és fél hónap alatt a diákok részt vettek egy százórás intenzív szoftverfejlesztési képzésen, majd napi nyolc órában dolgoztak a U-Hub-tagcégeknél szakmai gyakorlatos projektjeik kivitelezésén.

Kovács Eszter

2018. október 01., 14:552018. október 01., 14:55

2018. október 01., 15:072018. október 01., 15:07

A kezdeményezés már tavaly szép eredményeket ért el – summázott Simon Károly, a Székelyudvarhelyi Regionális IT Fejlesztési Program, valamint a U-Hub alapítója és szakmai felelőse –, hiszen azelőtt

nem volt jellemző, hogy Székelyudvarhelyt válasszák szakmai gyakorlatuk helyszínéül az informatikus egyetemisták.

A tavalyi tizennyolc részvevő tehát többszörös növekedést jelentett az elmúlt évekhez képest. Idén nem emelték a helyek számát a szervezők, viszont ebben az évben már több mint kétszeres túljelentkezés mellett tartottak felvételit, amely a múlt évihez hasonlóan szakmai interjúból és írásbeli vizsgából állt.

Többet ajánlanak

„A siker valószínűleg leginkább annak köszönhető, hogy a klasszikus internship-ajánlatokhoz képest egy összetettebb programot kínálunk, amely

Idézet
az ösztöndíjas szakmai gyakorlaton kívül képzést, szakmai táborokat és rendezvényeket, csoportos projektek és államvizsgaprojektek mentorálását, diákköri és szakmai konferenciákra való felkészítést is tartalmaz

– sorolta a projektfelelős. Fontos szempont, hogy az első szakasz lezárása után nem ér véget a program: a mentorok az egyetemi alapképzés befejezésééig kapcsolatban maradnak a diákokkal, segítik őket. A programot központilag koordinálja a U-Hub-közösség operatív csapata, így a részt vevő cégek számára megkönnyítik az adminisztratív ügyintézést és a kapcsolattartást az oktatási intézményekkel, közösen egyeztetett kritériumok alapján biztosítják a minőséget. Ily módon a meghirdetés is hatékonyabb:

a tömörülés könnyebben elér olyan egyetemi fórumokat is, amelyekhez kisebb cégeknek külön-külön nehezebb lenne hozzáférniük.

Hirdetés

Az eredményekről

Az eredmények nem maradtak el: tavaly kilenc sikeres projekt készült a program révén. A diákok négy dolgozattal vettek részt az ETDK-n, ezek közül három munka díjban részesült, beleértve a számítástechnikai termékek és alkalmazások szekcióban elért első helyezést is.

A projektek alapján eddig négy államvizsgadolgozat és egy mesteri disszertáció készült, ezek mind maximális osztályzatot értek el.

Több projektet bemutattak helyi konferenciákon és szakmai találkozókon, és van olyan alkalmazás is, amelyet már ki is adtak, elérhető a felhasználók számára (pl. a székelyudvarhelyi TourInfo turisztikai iroda Travel2U applikációja).

Szeptemberben ugyanakkor a programban részt vevő egyetemisták projektjeikkel képviselték Székelyudvarhelyt a Szerbiában megrendezett SISY IEEE nemzetközi konferencián (IEEE 16th International Symposium on Intelligent Systems and Informatics). A Székelyföldi Legendárium Nagyappó és a Netfood projekteket bemutató szakcikkek sikeresen átmentek a nemzetközi elbíráló bizottság szűrőjén, így ezek a publikációk az IEEE Xplore adatbázisába is bekerülnek.

Ami még készül

Jövőre is számíthatunk eredményekre, árulta el Simon Károly, hiszen a nyár folyamán több új projekt indult.

Idézet
Láthatunk majd véradók számára készült, a véradást népszerűsítő mobilalkalmazást, vásárlásainkat segítő informatikai rendszert, híres fotóarchívumon alapuló turisztikai alkalmazást, irodaházak adminisztrációjával és rendezvényszervezéssel kapcsolatos informatikai megoldásokat, kiterjesztett valóságra épülő mobilalkalmazást, mindennapi ügyintézésünket segítő rendszereket, és más érdekes projekteket

– sorolta.

Az egyetemisták számára meghirdetett U-Hub Mentorprogrammal párhuzamosan zajlik a középiskolásokat megcélzó U-Hub Heuréka program is, amelynek partnere a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány. Megtudtuk, hogy idén itt is nagy túljelentkezés mellett választották ki a részvevőket, és jelenleg négy csapat mentorálása zajlik, így

hamarosan a középiskolások számítástechnikai ötleteire készült prototípusokról is hallhatunk.

Az említett programokat a Székelyudvarhely Önkormányzata által működtetett Székelyudvarhelyi Regionális IT Fejlesztési Program (IT Park Projekt) keretén belül szervezi a U-Hub, a Mentorprogram koordinátora Szécsi Zsolt szoftverfejlesztő, a Codespring munkatársa. A mentorok többéves tapasztalattal rendelkező IT-szakemberek a U-Hub-tagcégek részéről.

A képzéseket a kolozsvári BBTE oktatói (Simon Károly és Sulyok Csaba) tartják, további meghívott előadók bevonásával. A programokról és projektekről részletesebb információk a U-Hub weboldalán olvashatók.

A SISY konferencián bemutatott Legendárium Nagyappó projektet Döngölő Zsolt és Kovács Kinga diákok készítették, Simon Károly és Szécsi Zsolt (Codespring) mentorálásával, a Netfood pedig Domokos Krisztina Edina és Séra Barna diákok munkája, az ő mentoraik Kovács Lajos, Szakács Tas és Simon Károly (Codespring) voltak. Az ETDK-n a Minic Studio által mentorált Kelemen Kinga Szék(h)elyek projektje lett az első díjas, a Netfood harmadik díjban részesült, a Legendárium Nagyappó pedig dicséretben, illetve a zsűri eredeti ötletért járó különdíját is megkapta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Az 1956-os forradalom egyházi emlékeit ajándékozza a pápának Magyar Péter miniszterelnök

XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.

Az 1956-os forradalom egyházi emlékeit ajándékozza a pápának Magyar Péter miniszterelnök
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Százezernél is több szarvasmarha után igényeltek támogatást a székelyföldi megyékben

Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.

Százezernél is több szarvasmarha után igényeltek támogatást a székelyföldi megyékben
2026. szeptember 23., szerda

Ha kijelölt kormányfő lenne, Grindeanu „mindent megtenne”, hogy megszerezze a parlament bizalmát

Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.

Ha kijelölt kormányfő lenne, Grindeanu „mindent megtenne”, hogy megszerezze a parlament bizalmát
2026. szeptember 23., szerda

Szünetel az ivóvíz-szolgáltatás csütörtökön Székelykeresztúron

Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.

Szünetel az ivóvíz-szolgáltatás csütörtökön Székelykeresztúron
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Magyar Péter: hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését a mentelmi jogok felfüggesztése ügyében

Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.

Magyar Péter: hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését a mentelmi jogok felfüggesztése ügyében
2026. szeptember 23., szerda

Sorin Grindeanu egyértelművé tette, hogy a kijelölt miniszterelnök nem számíthat a PSD szavazataira

Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.

Sorin Grindeanu egyértelművé tette, hogy a kijelölt miniszterelnök nem számíthat a PSD szavazataira
2026. szeptember 23., szerda

Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésén: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa hibrid háború célpontja

Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.

Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésén: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa hibrid háború célpontja
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma

Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma
2026. szeptember 23., szerda

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei
2026. szeptember 23., szerda

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek
Hirdetés