
Szombaton, június 5-én, a Környezetvédelmi Világnapon zárul a városi parkban a székelyudvarhelyi TRE-F Egyesület által tavaly decemberben indított Zöldiskola nevű, környezetvédelmi és tudatos hulladékkezelésre nevelő 6 hónapos program, melyben 54 Hargita (a legtöbb – 34 – udvarhelyszéki) és két Kovászna megyei iskola vett részt.
2010. június 03., 12:382010. június 03., 12:38
2010. július 06., 16:032010. július 06., 16:03
„A programban szereplő iskolák közel fél éven át folyamatosan szelektíven gyűjtöttek, amit mi elszállíttattunk tőlük, tehát biztosan újrahasznosításra került, emellett minden hónapban egy összetett feladatlapot kaptak, így egy elméleti, egy kreatív és egy környezetvédelmi feladatnak kellett eleget tenniük (forrástakarítás, madáretetés, tárgykészítés hulladékanyagokból)” – árulta el Sebestyén Kinga, az egyesület részéről.
A résztvevő iskolák számára az induláshoz a TRE-F biztosította a pénzt, de a legtöbb vidéki iskola esetében az önkormányzat is partnere lett a programnak, segítve az anyagi kiadásokban. Első lépésként minden iskola kapott egy tömörítőgépet, mellyel egynyolcadjára tömöríthető egy PET-palack.
A kezdeményezők által sikeresnek ítélt Zöldiskola program zárórendezvényére szombaton 11 és 17 óra között kerül sor a székelyudvarhelyi városi parkban, meglehetősen gazdag programmal várva az érdeklődőket: hagyományos mesterségbemutatók és foglalkozások, hulladékruha-bemutató, kisállat-kiállítás, játékok, ökolábnyom mérés, építkezés hulladékból, madár- és denevérodúk bemutatása, környezetvédelmi filmek és előadások. Részvételi díj: 3 db. pillepalack.
Ami a jövőt illeti, a program sikere és az önkormányzatok elismerése ellenére nem beszélhetünk konkrétumokról, bár a szándék létezik. „Szeretnénk jövőben is folytatni, de nincs könnyű feladatunk, mert ilyenre nem írnak ki pályázatot” – nyilatkozta a Székelyhon.ro-nak Sebestyén Kinga.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!