
Fotó: Bodnár Arthur
Éves beszámolót tartott csütörtök délben a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány, melynek keretében a YouthBank projektjük eredményeit ismertették.
2010. június 10., 16:072010. június 10., 16:07
2010. június 10., 16:482010. június 10., 16:48
Fotó: Bodnár Arthur
12 önkéntes diák vett rész a YouthBank programban, továbbá 11 pályázatot támogattak, csapatonként 1500 lejjel. A díjazott pályázatokból készült emlékképek és beszámolók kiállításra kerültek a Márton Áron téren.
Két fő célja volt a projektnek, tudtuk meg Kilyén Melániától, az SzKA programfelelősétől. Az egyik, hogy többet nyújtsanak a diákoknak, továbbá saját magukból is többet hozzanak ki, mint az iskola. Nem az elméleti tudás volt a lényeg, hanem az ötletesség, a szervezőkészség – ennek alapján válogatták ki a jelentkező diákokat. A másik a projekt közösségformáló ereje volt, amely meg is hozta a tőle várt eredményt. A jövő évben is szeretnék folytatni a tevékenységet, de ez csakis a támogatásoktól függ. “Valószínűleg nem lesz olyan nehéz, mivel már letettünk valamit az asztalra” – tette hozzá Kilyén.
A projektben résztvevő diákok, a 11 csapat, valamint a támogatók egyaránt oklevélben és díjakban részesültek.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!